13. fejezet

*Deuce* 

A fürdőházban való szórakozásom után volt egy jópár nemfogadott hívásom fiúktól. Nem vettem a fáradtságot, hogy visszahívjam őket. Mint valami ovisok - gondoltam megvetően - nem bíztam rájuk semmi nagy dolgot, nem hiszem, hogy képtelenek teljesíteni.... Mindenhez én kellek?!

 Későn - vagy inkább korán - mentem vissza a motelhez; a többiek már aludtak.  Tusolni akartam, de nem kockáztathattam meg, hogy esetleg felébredjenek. Nem mintha rejtegetni valóm lett volna - csak nem akartam hogy kérdőre vonjanak. Mint egy gyereket, mikor én vagyok itt a főnök - fogalmaztam meg magamban a miértet. Átöltöztem, és ledőltem az ágyra. Majd holnap letusolok - gondoltam.

*



Reggel megint arra keltem, hogy kinyílik az ajtó. Csakhogy most nem Truth ment ki, hanem a többiek jöttek be. Mindannyian megálltak az ágyam mellett.
- Mi van már? - takartam el az arcomat. - Mi a szarért nem bírtok békén hagyni? Aludni akarok végre rendesen!
James összefonta maga előtt karjait, és vádlóan nézett rám, majd nekem esett:
- Hol a szarban voltál? Csomószor hívtunk, mert volt egy kis probléma....
- Igen? - kérdeztem szórakozottan. - És miféle ha szabad kérdeznem?
- Hát úgy tűnik téged nem érdekel, és különben is már megoldottuk... - nézett rám pimaszul James.
- Na idefigyelj! - ment fel bennem a pumpa. Felültem, és kimásztam az ágyból, majd indulatosan James elé léptem. - Mikor elvállaltátok a melót, azt hittem megértettétek, hogy én vagyok itt a főnök! Úgyhogy ne viselkedj úgy, mint egy kis köcsög!
Truth-hoz fordultam:
- Tőled pedig megbízható embereket kértem!
Behunyta a szemét. Láthatólag ideges volt. Visszafordultam Jameshez.
- Szóval nyögd ki gyorsan faszikám, hogy mi volt a probléma!
- Hát először is nem jöttél, úgyhogy nem tudtuk, hogy ki visz nekik kaját...
- Hogy ki visz nekik kaját?! Ez volt a probléma? Vagytok elegen, hogy valaki felemelje a lusta seggét és vigyen nekik kaját! És különben is, ki mondta, hogy csak én etethetem őket?!
- De nem ez volt a nagyobb probléma - vágott közbe. - Vittem nekik kaját meg vizet. Ugyan úgy maszkban, minden stimmelt. Csak leraktam a kaját de utánam szóltak, hogy az egyiknek felszakadt a háta, és mindjárt elvérzik...
Behunytam a szemem.
- Mondd, hogy kimentél, és nem foglalkoztál vele...
- Nem egészen... - nyögte. - A másik kettőt odébb zavartam, és a sebesültet megnéztem. Felszakadt a háta, és tényleg nagyon vérzett. Otthagytam őket, és akkor kezdtelek hívogatni, hogy mit csináljak. Aztán, miután ötvenedszerre se vetted fel, úgy döntöttem, nem hagyom, hogy elvérezzen.
Összeszorítottam a fogaimat. És ezek után vajon mit csinált a kis balfasz....?
- Úgyhogy kivettem a kocsiból az elsősegély dobozt - folytatta James. - Csak kötszer volt meg fertőtlenítő, de legalább bekötöttem a sebet. Így legalább megmarad, és nem leszünk okai egy gyilkosságnak....
Nagyon koncentrálnom kellett, hogy ne ordítsak vele. Vagy három másodpercig. Onnantól meg nem bírtam abbahagyni.
- Melyik volt az? - kérdeztem ingerülten.
- Az akinek olyan nagy fekete haja van...
Aha. Szóval Matt.
- Te címeres idióta! - üvöltöttem fel. - Az a baszott agyad mire van? Jó lenne ha gondolkoznál is néha! Bár...pff tőled mit is várok?! De ha nem hívlak vissza, akkor nem csinálsz semmit ezentúl.. MEGÉRTETTED?!!
- Most mi bajod van?? Ha meg megdöglik, akkor azért cseszel le, hogy miért nem vettük észre és tartottuk életben! És különben is mi a bajod?! Csak bekötöztem....
- És végig rajtad volt a kesztyű? - kérdeztem kételkedő hangsúllyal.
- Igen! - vágta rá kapásból. Aztán valami átsuhant az arcán. - Vagyis...
- Na ugye! - kiáltottam fel dühösen.
- Csak a fáslit és a fertőtlenítőt fogtam meg kesztyű nélkül - védekezett. - A fáslin nem marad meg az ujjlenyomat, a fertőtlenítős üveget meg úgysem viszik haza magukkal...
- Ehh - legyintettem. - Reménykedj benne, hogy ne jöjjenek rá a személy azonosságodra valamiből....akkor buktuk az egészet, és te fogod elvinni egyedül a bulit! Most pedig húzzatok innen! Mindenki! Aludni akarok....
Mindannyian eloldalogtak, én pedig visszafeküdtem, hogy napok óta először végre tisztességesen kialudjam magam.

*

Egy óra körül ébredtem. Felkeltem, letusoltam és átöltöztem. Hirtelen nem tudtam mit csináljak; nem jutott eszembe semmi, amivel elüthetném az időt. Végül előkaptam a telómat, és átnéztem a közösségi portálokat. Aztán rákattintottam a műsorújság oldalára, hogy keressek valami érdekeset.Találtam is egy jónak ígérkező horrorsztorit. Már 10 perce ment, úgyhogy SOS-ben megkerestem a régi, kopott tévé távirányítóját. Miután megtaláltam az éjjeli szekrény alatt, bekapcsoltam a már őskövületnek számító tévét, és ledőltem az ágyamra bambulni.

*





Két óra múlva kinyomtam a TV-t. Ideje lenne megbeszélni, hogy hogy legyen a pénz átvétele - gondoltam.  Elővettem a telómat, és tárcsázni kezdtem Truth számát. Néhány csnegés után fel is vette.
- Cső - szólt bele.
- Csá haver! Hol vagytok?
- Kaszinóban. Zsír a hangulat! Nem jössz te is?
- Át kéne beszélnünk a pénz átvételt....
- Ooo...oké. Ha fél óra múlva megyünk, az jó?
- Nem, most induljatok.
- Ne csináld már Deuce! A Caugh Street itt van pár percre...
- Jó akkor fél óra.
- Kösz, haver.
- Nincs mit. Mindenki ott van?
- Nem, James elment gyúrni...
- Remélem a saját pénzén - sziszegtem.
- Mit mondtál? - kérdezte a vonal másik végéről Truth.
- Semmit - mondtam. - Akkor majd gyertek!
- Oké - tette le a telefont. Megint van még fél órám - gondoltam. Felkaptam a pénztárcámat az éjjeliszekrényről, és kiléptem a szobából. - Megyek és kajálok valamit....
Kisétáltam az utcára, és a metró felé vettem az irányt. Arrafelé biztos lesz valami kajálda - gondoltam. Nem volt kedvem abban a kifőzdében főzeléket ebédelni...
Odaértem a metrólejáróhoz. Nézzük, mi van itt; kűrtős kalács, hot-dog, pizza, péksütemények... Hot-dog! Bár jobb lenne, ha JDog lenne...azzal egyszer, s mindenkorra kinyúvasztanák...én még csak nem is én lennél érte a felelős, mert sokan esznek hot-dogot...
Szórakozottan beálltam a sorba, és elmerültem a gondolataimban. Az elmélkedésemet - hogy hogyan nyírnám ki az összes köcsögöt - egy csapat emós lány szakította félbe. Mosolyogva fotózkodtam velük, és aláírtam őket - az egyik csaj direkt a mellére kérte az autogrammot. És a rajongók kérését ugye teljesíteni kell....
De szerencsére annyira izgatottak voltak, hogy eszükbe se jutott kérdezősködni. Pár perc múlva elmentek, én pedig odanyomultam a pulthoz, és vettem magamnak egy hot-dogot. Fizettem majd ráérősen visszasétáltam a motelhez; ott pedig vettem magamnak egy sört. végülis úgyse én fogok vezetni - gondoltam. Felmentem s szobába; a srácok pár perc múlva megérkeztek.
- Oké. Most 16:39 van - szólaltam meg. - Nem sokára indulunk. Egy valaki itt marad, és megeteti azokat a barmokat. A többiekkel együtt a kocsival odamegyünk a Caugh Streethez, és leparkolunk. Valamelyikünk odamegy ahhoz a sikátorhoz, és ott fog állni egy ideig. Aztán csere. Egészen addig, amég oda nem érnek a pénzzel...
- És mi lesz akkor, ha nem hozzák? - kérdezte Henry.
- Hozni fogják - közöltem magabiztosan.
- Jó, de ha mégsem...?
- Akkor telefonálok egyet nekik, miközben Matt sebes hátát böködöm...hogy hallják az üvöltését, hogy hallják, hogy tényleg megölöm őket...
Kis hatásszünetet tartottam, majd újra beszélni kezdtem:
- Most ne feketében legyetek, mindenki jó így, ahogy van. Az utcán elég nagy feltűnést nem akarok kelteni.. Visszük a két pisztolyt, meg mindenki hozza a maszkját és a kesztyűjét!
Bólintottak. Átszaladtak a szobájukba a símaszkokért és kesztyűkért, majd együtt mentünk le a kocsihoz. Most ismét Truth ült a vezető ülésben. Pár perc alatt odaértünk az előre megbeszélt parkolóhelyre.
- Ki megy elsőként? - kérdeztem. - Senki? - vontam fel a szemöldököm, miután elégedetlenül konstatáltam, hogy egyik srác sem jelentkezik olyan buzgón...
- Na jó, akkor majd megmondom én, hogy ki megy....
- Ehh, megyek én - mondta az egyik srác. Elvette az egyik pisztolyt, és éppen elindult volna, amikor utána szóltam:
- Hé!
Megfordult és visszanézett.
- Ne vegyen észre az, aki viszi a pénzt. És a maszkot csak a sikátorban vedd fel.
Bólintott, és elindult.
A kocsiban a szokásos dolgokról beszéltünk; 20 perc múlva dobtam egy SMS-t az elmentnek, hogy kell-e váltás. A válasz igen volt volt, így James-t küldtem váltásnak. Mi továbbra is ott maradtunk a kocsiban, a srác pedig pár perc múlva beszállt a kocsiba. Tovább beszéltünk, zenét hallgattunk. 17:47-kor James nagy hévvel kinyitotta az ajtót, és bapattant egy táskával a kezében.
- Mehetünk - szólt oda Truthnak, aki beindította a kocsi motorját, és gázt adott.
- Na, minden jól ment?
- Elhiszed,hogy pont akkor ért oda amikor én?!
- És észrevett? - kérdeztem idegesen.
- Igen. De arról nem én tehettem! - védekezett.
- És mit mondott? Mit csináltál??
- Kérdezni kezdte, hogy mikor kapják vissza őket, meg hogy jól vannak-e...
- És erre te?
- Jeleztem neki, hogy tűnjön el - de nyugi, nem szólaltam meg - 2-szer is. Harmadszorra meg khm, kicsit erősebben adtam a tudtára...
- Hogyan?
- Rálőttem. De nem találtam el, direkt mellé lőttem. Ezek után végre elhúzott.....
- Nem jött oda senki a lövés hangjára?
- Nem. Tompítva van a hangja, alig hallatszott.
- Akkor jó - mondtam viszonylag elégedetten. - Add azt ide!
James a kezembe nyomta a táskát. Kinyitottam; full tele volt bankjegyekkel.
- Rendben - szóltam. És máris jobban éreztem magam; eddig minden rendben.....



12. fejezet

*Johnny*

Nem részletezném, hogy milyen volt a napom. Mindannyian szótlanok, és idegesek voltunk . Danny többször is átszámolta a pénzt; Charlie szótlanul járkált.  Én magamba fordulva ültem szinte egész nap. Mintha egy hideg kéz szorongatta volna  belülről; fel akartam vágni a mellkasomat, hogy minden rossz kifolyjon belőlem a véremmel. Hányni akartam, hogy kiadjam magamból azzal a kevés kajával együtt amit ettem -  a fájdalmat és a félelmet. Lyukat akartam ütni a koponyámra, hogy kiszivárogjon a résen az aggodalom. Ordítani akartam, hogy elnyomjam a gondolataimat. Vajon hol lehetnek? Mit csinálhattak velük?  Ugye elengedik őket? Ki képes ilyenre?

Annyira nem tudtam magammal mit kezdeni, hogy inni akartam. De nem lehetett....részegen ki tudja mit csinálnék - gondoltam. Délig bírtam a szótlan feszültséget - akkor elegem lett. Lementem a konyhába, és a gyógyszeres ládából kivettem az altatót, és bevettem egy adagot. Felmentem a szobámba, és ledőltem az ágyra. Behunytam a szemem és azt ismételgettem magamban: nem ölik meg őket, nem ölik meg őket! Élnek!

Szép lassan mély álomba zuhantam.

*

Arra keltem fel, hogy valaki rázogat. Charlie volt az.
- Gyere, mennünk kell - mondta, és kisétált a szobámból. Felültem, és elővettem a mobilomat. Délután 4 óra volt. A Moscow Avenue-ra végülis kb. egy óra az út - gondoltam. Kimentem a szobámból le a konyhába. Felhajtottam egy pohár vizet. A kezemben tartottam az üres üvegpoharat, és pislogás nélkül bámultam rá. Elkezdtem forgatni az ujjaim között. Ennek a pohárnak csekély dolgokon múlik a sorsa -gondoltam. - Ha most leejtem, összeetörik. Ha megkegyelmezek neki, még pár évig kibírhatja. Ledobjam? Jobb lesz attól? Miért jó valakinek, ha elveszi másnak az életét? Ha lebodom, eltörik, és újat kell venni. Bár nem biztos, van itthon elég. De ha Funnyékat megölik, belőlük nem lesz tartalék... Mi ez? Milyen hülyeségek járnak a fejemben? Egyátalán hogy lehet Funny Mant, JDogot és Da Kurlzz-t egy pohárhoz hasonlítani?!
Összeszorítottam a poharat; szinte teljesen elfehéredtek az ujjaim. Aztán egy hirtelen mozdulattal felemeltem, és teljes erőmből földhöz vágtam. Széttört. Apró darabokra.
Kapkodva, mélyen vettem a levegőt. Danny jelent meg az ajtóban; kissé melepett tekintettel nézett rám, majd a padlót beborító üvegszilánkokra. Elfordultam tőle, és megmarkoltam a pultot.  Csak a saját lélegzetemet hallottam; Danny nem mozdult. Nem akartam rá nézni. Összeszorítottam a fogaimat; mellkasom hullámzott, és a pult szélét markoló ujjaimat néztem. Pár másodpercig egyikünk sem mozdult; éreztem a tekintetét a hátamon. Aztán Danny lassan odalépett hozzám; hallottam az üvegszilánkok csikorgását cipője talpa alatt. A vállamra tette a kezét.
- Indulunk - mondta halkan. - Charlie már bepakolta a kocsiba a pénzt....gyere.
Nem néztem rá;  lecsúztatta a vállamról a kezét, és kiment a konyhából. Néhány lélegzetvételnyi ideig továbbra is mozdulatlanul álltam, majd lassan elengedtem a putot és megfordultam. Szinte fel sem fogtam, hogy mozgok; elindultam. A kocsihoz érve nekitámaszkodtam a járgánynak. Majd össze kell söpörni a szilánkokat - gondoltam. Szilánkok. Konyha. Szilánkok a konyhában. Az előbb még ott voltam. Hogy kerültem ide? A hátsó ajtón jöttem ki vagy elöl...?
Danny letekerte az ablakot.
- Szállj be hátra, Charlie vezet - mondta. Szó nélkül kinyitottam az ajtót és bepattantam a Danny mögötti ülésre. Ha mondjuk most a kocsmába mennénk - gondoltam - akkor talán lenne kedvem azzal viccelődni, hogy jól járunk-e, ha Charlie vezet...de így...
Charlie kijött a házból; kinyitotta a csomagtartót, és (újra) leellenőrizte, hogy ott van-e a táska. Mivel ötvenedszerre sem növesztett lábat és lépett le, ott volt. Charlie lecsapta a csomagtartót, aztán kinyitotta a hátsó ajtót.
- Minek hozod előre a táskát? - kérdeztem. Ugyanis Charlie kivette a csomagtartóból a pénzt, és letette a hátsó ülésre.
- Inkább legyen az utastérben - mondta szűkszavúan Charlie. Fújtattam egyet, de nem szóltam. Nem kéne összevesznünk ilyen apróságokon - gondoltam. - De Charlie tiszta paranoia. Talán a régi barátnője miatt..? Nem talán, biztos.

Randivel rég óta együtt vannak, és már házasok. De ismertem Charlie előző barátnőjét. Az anyja (akkor) új szomszédjának lánya. Mivel Charlie akkor még az anyjánál élt, volt alkalma megismerni Kimet. Charlie annyit mondott nekünk: szerelmes lett. Mi bíztattuk, így egyre többet mesélt a lányról. Kiderült, hogy diplomázott, de nem volt munkája. Azt mondta Charlienak, hogy hónapok óta keres munkát, de nincs lehetőség. Sokat beszélgettek; és ha találkoztunk, Charlie órák hosszat tudott beszélni az "igéző kék szeméről" meg a  "gyönyörű mosolyáról" na meg a "tökéletes természetéről": kedves, okos, vicces, tökéletesen passzol hozzá.....
Persze FunnyMan és JDog inkább másra voltak kíváncsiak a 'lyánnyal' kapcsolatban; Funny első kérdése az volt, amikor Charlie egy pillanatra abbahagyta a szóáradatot:
- Na, és legalább nagy a melle?
Erre éktelen röhögésben törtünk ki. Charlie megforgatta a szemét.
- Hagyj már a hülyeségeiddel - mondta Funnynak címezve.
- Naa, válaszolj már! -kiáltotta JDog - mivel túl kellett kiabálnia a röhögésünket - és rácsapott Charlie hátára. Az csak megint megforgatta a szemét, és karba fonta a kezét.
- Amúgy igen - válaszolta. Erre "ooo"-zni és röhögni keztünk. Azt kérdeztem Charlietól:
- Nincs egy képed róla?
- Mármint a melleiről vagy a csajról? - kérdezte Da Kurlzz, mielőtt a hősszerelmes válaszolhatott volna. Megint elröhögtük magunkat; Charlie a mutatóujjával körkörös mozdulatokat vézgett homlokán.
- Nincs - mondta egyszerűen.
- Kár - nyugtáztam.
- És, ment már a freaky deaky? - érdeklődött pofátlanul röhögve JDog.
- Hagyjatok már ezzel - mondta dühösen Charlie.
- Most miért haver? Eddig mindig megvitattuk a részleteket - vigyorgott Jay. Charlie pedig gyanúsan nem nézett a szemünkbe...
- Heey - lökte meg FunnyMan a vállát. - Lefeküdtetek ti egyátalán?!
- Nem - hangzott Charlie tömör válasza. Funny teljesen ledöbbent, JDoggal együtt. Szinkronban kezdtek el beszélni, hogy "ezt nem hiszik el, hogy Charlie miért vár ezzel ennyit". Mivel Charlie továbbra sem nézett nagyon a szemünkbe, inkább cipőjét bámulta, leesett a tantusz...
- Charlie! - szóltam, mire felkapta a fejét. - Egyátalán együtt vagytok?
Válaszul csak lekapta a fejét, és egy kis vér szökött a fejébe.
- Aha - bólogattam. - Szóval nem.
- Neeem?? Mi az hogy nem?!  - ugrott neki Funny Charlienak (mentálisan, és fizikailag is...). Olyan "megbúboljuk Micimackót" féle mozdulattal átölelte egyik kezével a nyakát, a másikkal ökölbe szorítrva a fejét kezdte dörzsölni.
- Eressz már el! - üvöltötte Charlie.
- Nemnem! - kiáltotta Funny.
- Miért vársz ezzel mint egy kisiskolás pisis?! A jelek szerint bejössz a csajnak - mondta hitetlenkedve JDog. - Különben is, hol a rámenős Charlie?
- Szedd össze magad öregem - szólt Kurlzz. Funny továbbra is "masszírozta" Charlie fejét, aki üvöltve próbált kiszabadulni.
- Csak egy feltétellel engedlek el - mondta Funny. - Ha megígéred, hogy holnap beszélsz vele.
- Jó megígérem! - monda dühösen Charlie. Funny elengedte, mi meg bíztatni kezdtük:
- Figyelj - mondtam - ha igaz minden amit mondtál róla és a viselkedéséről, akkor egyértelműen ő is akar tőled valamit.
- És ha tényleg úgy néz ki, ahogy mondtad... - szólt Funny, de Matt közbevágott:
-....akkor jobb ha nem hozod Dyan közelébe.
- Ezt most sértésnek vettem - fonta kersztbe karját Funny. Mi pedig jól kiröhögtük.
- Nah öregem, találd fel magad! Eddig simán felszedtél akárkit, most is menni fog - mondta Matt. Mindannyian helyeseltünk, bíztattuk Charliet.
Lehet, hogy nem kellett volna.
Pár nap múlva újra találkoztunk a stúdióban. Mindannyian egyből ráugrottunk, kérdezgetni kezdtük. Rövid, tömör válaszaiból az derült ki, hogy még nem beszélt Kimmel kettőjükről; Funny és JDog teljesen ki voltak akadva a bénázása miatt. Charlie meg irtó dühös lett. Akkor volt először nőügy miatt mérges.
Olyanokat vágott a fejünkhöz, hogy ne szóljunk bele az életébe, ő így érzi jónak, azt csinál, amit akar. A fiúk leszálltak róla; egy jó ideig nem került szóba Charlie szerelmi élete.
Csakhogy - mint utólag kiderült - Charlie beszélt mindenféléről a lánnyal, csak az érzelmeiről nem. Említette, hogy ő egy híres banda, a Hollywood Undead tagja. És hogy éppen kezdenek befutni. Már csinos összegek vannak a bankszámláján. Házat keres, el akar költözni az anyjától. És igen, képet is mutatott Kimnek a "szép kis házról", amit kinézett magának.
És ő lépett.  Kim kérdezte meg Charlietól, hogy lehetne-e köztük barátságnál több. Charlienak meg elvette az eszét. Őrülten szerelmes volt.
Pár hónap múlva megvette a házat, és beköltöztek. Ragaszkodott hozzá, hogy Kim vele lakjon. A próbákról el-el maradt, mert vele volt. Képzelem, mi lett volna, ha épp turnéra mentünk volna...
Fél évig látszólag boldogan éltek. Be is mutatta nekünk, Matt-tel kifejezetten jól kijött. Én nem voltam oda érte, a többiek meg nem nyilvánítottak véleményt. Fél évvel kapcsolatuk kezdete után turnézni mentünk. Charlie Kimre bízta a lakást, mindenét, ami otthon volt. Egy ideig minden este beszéltek, Charlie pedig rá akarta venni, jöjjön el az egyik koncertre.... Kim mit tehetett mást, igent mondott. Csakhogy a koncerten nem jelent meg és a hívásokra sem válaszolt. Charlie nagyon ideges volt. Aggódott, hogy történt vele valami.
Történt is. Olyat tett, amit álmunkban sem képzeltünk volna róla; és ezzel a húzásával összetörte Charlie szívét.
Visszautaztunk Charlie miatt Los Angelesbe. Amit otthon talált...soha nem felejti el azt a fájdalmat, amit akkor érzett. A ház félig üres volt. Kim cuccai eltűntek; a ruhái, ékszerei, laptopja és minden személyes tárgya. Charlie folyamatosan hívogatta; hol van, mi történt? Jorel valamiért - már nem emlékszem, miért - de lement a pincébe. Mikor feljött lehajtott fejjel mondta Charlienak:
- Azt hiszem ezt látnod kell.
Charlie követte, mi is mentünk utána. Amit lent láttunk, mindannyiunkat lesokkolt.
Charlie széfje,ami tele volt pénzzel, kinyitva, üresen állt.
Abban az évben csúsztattuk a turnét. Charlie teljesen magába roskadt, összezuhant. Paranoiás lett, gyanakvó, ne bízott senkiben. Majdnem egy évbe tellett, még újra láttuk nevetni.
 Aztán később szerencsére megismerte Randit. Nem mondta el neki - és ő nem is tudta - hogy ő kicsoda valójában. De Randi "átlagos emberként" nagyon szerette, így Charlie új lehetőséget kapott az újrakezdésre. Randivel. Hála neki, visszakaptuk a régi Charliet; ő pedig kapott egy szép, szerető feleséget.

De ez a paranoia sajnos nem tűnt el teljesen.

*

 



Megérkeztünk a Moscow Avenue-hoz. Charlie leparkolt egy kis mellékutcába.
- Ha minden igaz, az ott szemben a Caugh Street...
- Menni az idő? - kérdeztem.
- 17:36. Időben vagyunk.
Megragadtam a táskát, és kikászálódtam a kocsiból.
- Itt várunk - mondta Danny. - Szólj, ha baj van.
Csak bólintottam és elindultam. Az Avenue-n nagy volt a forgalom; nem akartam csak úgy átrohanni az úton, így elsétáltam a zebráig. A szívem erőteljesen dobogott; mi vár abban sikátorban?
A lámpa zöldre váltott; sietősen átsétáltam az útron, majd befordultam abba az utcába, amit Charlie mutatott. Ez nem a Caugh Street - gondoltam. Tovább mentem az úton; néztem a még kisebb elágazásokat. Meyik az? Idegesen előhalásztam a telómat, és benyomtam a GPS-t. Ennek az utcának a harmadik elágazása balra - tettem el telefont, és tovább mentem. Befordultam a Caugh Streetre.
Szűk sikátor volt; néhány bűzölgő szemétkupac, omladozó téglafalak, és egy régi utcatábla; Caugh Street. És még ennek a sikátornak is van egy elágazása - gondoltam. Lassan lépkedtem előre. Megálltam az egyik kuka mellett; talán ide lerakom..- gondoltam. Lassan a földre helyeztem a táskát. Körülnéztem, majd sarkon fordultam, és elindultam visszafelé. Már majdnem kikanyarodtam a sikátorból, mikor neszezést hallottam. Visszafordultam és megláttam egy talpig feketébe öltözött, pisztolyos férfit; éppen akkor érkezhetett oda egy másik úton. Észrevett; felemelte, és fenyegetőleg felém tartotta a pisztolyát. Intett egyet a fejével, ami körülbelül annyit jelentett: tűnés!
Adrenalin szökött a vérembe, a szívem őrülten verni kezdett. Közelebb léptem a maszkoshoz.
- Hol vannak Funnyék? Ugye jól vannak? Mikor kapjuk vissza őket?
Hirtelen dörrenést hallottam; meghúzta a ravaszt. Félreugrottam; nem talált el, talán nem is akart. Közelebb jött; egyenesen nekem szegezte a fegyvert. Fejével újra az út felé biccentett; képtelen voltam megmozdulni. Fenyegetőleg közelebb jött, és a homlokomnak nyomta a pisztolyt. Másik kezével az út felé mutatott, majd intett.
Megfordultam, és csigalassúsággal elindultam az úton.