12. fejezet
*Johnny*
Nem részletezném, hogy milyen volt a napom. Mindannyian szótlanok, és idegesek voltunk . Danny többször is átszámolta a pénzt; Charlie szótlanul járkált. Én magamba fordulva ültem szinte egész nap. Mintha egy hideg kéz szorongatta volna belülről; fel akartam vágni a mellkasomat, hogy minden rossz kifolyjon belőlem a véremmel. Hányni akartam, hogy kiadjam magamból azzal a kevés kajával együtt amit ettem - a fájdalmat és a félelmet. Lyukat akartam ütni a koponyámra, hogy kiszivárogjon a résen az aggodalom. Ordítani akartam, hogy elnyomjam a gondolataimat. Vajon hol lehetnek? Mit csinálhattak velük? Ugye elengedik őket? Ki képes ilyenre?
Annyira nem tudtam magammal mit kezdeni, hogy inni akartam. De nem lehetett....részegen ki tudja mit csinálnék - gondoltam. Délig bírtam a szótlan feszültséget - akkor elegem lett. Lementem a konyhába, és a gyógyszeres ládából kivettem az altatót, és bevettem egy adagot. Felmentem a szobámba, és ledőltem az ágyra. Behunytam a szemem és azt ismételgettem magamban: nem ölik meg őket, nem ölik meg őket! Élnek!
Szép lassan mély álomba zuhantam.
*
Arra keltem fel, hogy valaki rázogat. Charlie volt az.
- Gyere, mennünk kell - mondta, és kisétált a szobámból. Felültem, és elővettem a mobilomat. Délután 4 óra volt. A Moscow Avenue-ra végülis kb. egy óra az út - gondoltam. Kimentem a szobámból le a konyhába. Felhajtottam egy pohár vizet. A kezemben tartottam az üres üvegpoharat, és pislogás nélkül bámultam rá. Elkezdtem forgatni az ujjaim között. Ennek a pohárnak csekély dolgokon múlik a sorsa -gondoltam. - Ha most leejtem, összeetörik. Ha megkegyelmezek neki, még pár évig kibírhatja. Ledobjam? Jobb lesz attól? Miért jó valakinek, ha elveszi másnak az életét? Ha lebodom, eltörik, és újat kell venni. Bár nem biztos, van itthon elég. De ha Funnyékat megölik, belőlük nem lesz tartalék... Mi ez? Milyen hülyeségek járnak a fejemben? Egyátalán hogy lehet Funny Mant, JDogot és Da Kurlzz-t egy pohárhoz hasonlítani?!
Összeszorítottam a poharat; szinte teljesen elfehéredtek az ujjaim. Aztán egy hirtelen mozdulattal felemeltem, és teljes erőmből földhöz vágtam. Széttört. Apró darabokra.
Kapkodva, mélyen vettem a levegőt. Danny jelent meg az ajtóban; kissé melepett tekintettel nézett rám, majd a padlót beborító üvegszilánkokra. Elfordultam tőle, és megmarkoltam a pultot. Csak a saját lélegzetemet hallottam; Danny nem mozdult. Nem akartam rá nézni. Összeszorítottam a fogaimat; mellkasom hullámzott, és a pult szélét markoló ujjaimat néztem. Pár másodpercig egyikünk sem mozdult; éreztem a tekintetét a hátamon. Aztán Danny lassan odalépett hozzám; hallottam az üvegszilánkok csikorgását cipője talpa alatt. A vállamra tette a kezét.
- Indulunk - mondta halkan. - Charlie már bepakolta a kocsiba a pénzt....gyere.
Nem néztem rá; lecsúztatta a vállamról a kezét, és kiment a konyhából. Néhány lélegzetvételnyi ideig továbbra is mozdulatlanul álltam, majd lassan elengedtem a putot és megfordultam. Szinte fel sem fogtam, hogy mozgok; elindultam. A kocsihoz érve nekitámaszkodtam a járgánynak. Majd össze kell söpörni a szilánkokat - gondoltam. Szilánkok. Konyha. Szilánkok a konyhában. Az előbb még ott voltam. Hogy kerültem ide? A hátsó ajtón jöttem ki vagy elöl...?
Danny letekerte az ablakot.
- Szállj be hátra, Charlie vezet - mondta. Szó nélkül kinyitottam az ajtót és bepattantam a Danny mögötti ülésre. Ha mondjuk most a kocsmába mennénk - gondoltam - akkor talán lenne kedvem azzal viccelődni, hogy jól járunk-e, ha Charlie vezet...de így...
Charlie kijött a házból; kinyitotta a csomagtartót, és (újra) leellenőrizte, hogy ott van-e a táska. Mivel ötvenedszerre sem növesztett lábat és lépett le, ott volt. Charlie lecsapta a csomagtartót, aztán kinyitotta a hátsó ajtót.
- Minek hozod előre a táskát? - kérdeztem. Ugyanis Charlie kivette a csomagtartóból a pénzt, és letette a hátsó ülésre.
- Inkább legyen az utastérben - mondta szűkszavúan Charlie. Fújtattam egyet, de nem szóltam. Nem kéne összevesznünk ilyen apróságokon - gondoltam. - De Charlie tiszta paranoia. Talán a régi barátnője miatt..? Nem talán, biztos.
Randivel rég óta együtt vannak, és már házasok. De ismertem Charlie előző barátnőjét. Az anyja (akkor) új szomszédjának lánya. Mivel Charlie akkor még az anyjánál élt, volt alkalma megismerni Kimet. Charlie annyit mondott nekünk: szerelmes lett. Mi bíztattuk, így egyre többet mesélt a lányról. Kiderült, hogy diplomázott, de nem volt munkája. Azt mondta Charlienak, hogy hónapok óta keres munkát, de nincs lehetőség. Sokat beszélgettek; és ha találkoztunk, Charlie órák hosszat tudott beszélni az "igéző kék szeméről" meg a "gyönyörű mosolyáról" na meg a "tökéletes természetéről": kedves, okos, vicces, tökéletesen passzol hozzá.....
Persze FunnyMan és JDog inkább másra voltak kíváncsiak a 'lyánnyal' kapcsolatban; Funny első kérdése az volt, amikor Charlie egy pillanatra abbahagyta a szóáradatot:
- Na, és legalább nagy a melle?
Erre éktelen röhögésben törtünk ki. Charlie megforgatta a szemét.
- Hagyj már a hülyeségeiddel - mondta Funnynak címezve.
- Naa, válaszolj már! -kiáltotta JDog - mivel túl kellett kiabálnia a röhögésünket - és rácsapott Charlie hátára. Az csak megint megforgatta a szemét, és karba fonta a kezét.
- Amúgy igen - válaszolta. Erre "ooo"-zni és röhögni keztünk. Azt kérdeztem Charlietól:
- Nincs egy képed róla?
- Mármint a melleiről vagy a csajról? - kérdezte Da Kurlzz, mielőtt a hősszerelmes válaszolhatott volna. Megint elröhögtük magunkat; Charlie a mutatóujjával körkörös mozdulatokat vézgett homlokán.
- Nincs - mondta egyszerűen.
- Kár - nyugtáztam.
- És, ment már a freaky deaky? - érdeklődött pofátlanul röhögve JDog.
- Hagyjatok már ezzel - mondta dühösen Charlie.
- Most miért haver? Eddig mindig megvitattuk a részleteket - vigyorgott Jay. Charlie pedig gyanúsan nem nézett a szemünkbe...
- Heey - lökte meg FunnyMan a vállát. - Lefeküdtetek ti egyátalán?!
- Nem - hangzott Charlie tömör válasza. Funny teljesen ledöbbent, JDoggal együtt. Szinkronban kezdtek el beszélni, hogy "ezt nem hiszik el, hogy Charlie miért vár ezzel ennyit". Mivel Charlie továbbra sem nézett nagyon a szemünkbe, inkább cipőjét bámulta, leesett a tantusz...
- Charlie! - szóltam, mire felkapta a fejét. - Egyátalán együtt vagytok?
Válaszul csak lekapta a fejét, és egy kis vér szökött a fejébe.
- Aha - bólogattam. - Szóval nem.
- Neeem?? Mi az hogy nem?! - ugrott neki Funny Charlienak (mentálisan, és fizikailag is...). Olyan "megbúboljuk Micimackót" féle mozdulattal átölelte egyik kezével a nyakát, a másikkal ökölbe szorítrva a fejét kezdte dörzsölni.
- Eressz már el! - üvöltötte Charlie.
- Nemnem! - kiáltotta Funny.
- Miért vársz ezzel mint egy kisiskolás pisis?! A jelek szerint bejössz a csajnak - mondta hitetlenkedve JDog. - Különben is, hol a rámenős Charlie?
- Szedd össze magad öregem - szólt Kurlzz. Funny továbbra is "masszírozta" Charlie fejét, aki üvöltve próbált kiszabadulni.
- Csak egy feltétellel engedlek el - mondta Funny. - Ha megígéred, hogy holnap beszélsz vele.
- Jó megígérem! - monda dühösen Charlie. Funny elengedte, mi meg bíztatni kezdtük:
- Figyelj - mondtam - ha igaz minden amit mondtál róla és a viselkedéséről, akkor egyértelműen ő is akar tőled valamit.
- És ha tényleg úgy néz ki, ahogy mondtad... - szólt Funny, de Matt közbevágott:
-....akkor jobb ha nem hozod Dyan közelébe.
- Ezt most sértésnek vettem - fonta kersztbe karját Funny. Mi pedig jól kiröhögtük.
- Nah öregem, találd fel magad! Eddig simán felszedtél akárkit, most is menni fog - mondta Matt. Mindannyian helyeseltünk, bíztattuk Charliet.
Lehet, hogy nem kellett volna.
Pár nap múlva újra találkoztunk a stúdióban. Mindannyian egyből ráugrottunk, kérdezgetni kezdtük. Rövid, tömör válaszaiból az derült ki, hogy még nem beszélt Kimmel kettőjükről; Funny és JDog teljesen ki voltak akadva a bénázása miatt. Charlie meg irtó dühös lett. Akkor volt először nőügy miatt mérges.
Olyanokat vágott a fejünkhöz, hogy ne szóljunk bele az életébe, ő így érzi jónak, azt csinál, amit akar. A fiúk leszálltak róla; egy jó ideig nem került szóba Charlie szerelmi élete.
Csakhogy - mint utólag kiderült - Charlie beszélt mindenféléről a lánnyal, csak az érzelmeiről nem. Említette, hogy ő egy híres banda, a Hollywood Undead tagja. És hogy éppen kezdenek befutni. Már csinos összegek vannak a bankszámláján. Házat keres, el akar költözni az anyjától. És igen, képet is mutatott Kimnek a "szép kis házról", amit kinézett magának.
És ő lépett. Kim kérdezte meg Charlietól, hogy lehetne-e köztük barátságnál több. Charlienak meg elvette az eszét. Őrülten szerelmes volt.
Pár hónap múlva megvette a házat, és beköltöztek. Ragaszkodott hozzá, hogy Kim vele lakjon. A próbákról el-el maradt, mert vele volt. Képzelem, mi lett volna, ha épp turnéra mentünk volna...
Fél évig látszólag boldogan éltek. Be is mutatta nekünk, Matt-tel kifejezetten jól kijött. Én nem voltam oda érte, a többiek meg nem nyilvánítottak véleményt. Fél évvel kapcsolatuk kezdete után turnézni mentünk. Charlie Kimre bízta a lakást, mindenét, ami otthon volt. Egy ideig minden este beszéltek, Charlie pedig rá akarta venni, jöjjön el az egyik koncertre.... Kim mit tehetett mást, igent mondott. Csakhogy a koncerten nem jelent meg és a hívásokra sem válaszolt. Charlie nagyon ideges volt. Aggódott, hogy történt vele valami.
Történt is. Olyat tett, amit álmunkban sem képzeltünk volna róla; és ezzel a húzásával összetörte Charlie szívét.
Visszautaztunk Charlie miatt Los Angelesbe. Amit otthon talált...soha nem felejti el azt a fájdalmat, amit akkor érzett. A ház félig üres volt. Kim cuccai eltűntek; a ruhái, ékszerei, laptopja és minden személyes tárgya. Charlie folyamatosan hívogatta; hol van, mi történt? Jorel valamiért - már nem emlékszem, miért - de lement a pincébe. Mikor feljött lehajtott fejjel mondta Charlienak:
- Azt hiszem ezt látnod kell.
Charlie követte, mi is mentünk utána. Amit lent láttunk, mindannyiunkat lesokkolt.
Charlie széfje,ami tele volt pénzzel, kinyitva, üresen állt.
Abban az évben csúsztattuk a turnét. Charlie teljesen magába roskadt, összezuhant. Paranoiás lett, gyanakvó, ne bízott senkiben. Majdnem egy évbe tellett, még újra láttuk nevetni.
Aztán később szerencsére megismerte Randit. Nem mondta el neki - és ő nem is tudta - hogy ő kicsoda valójában. De Randi "átlagos emberként" nagyon szerette, így Charlie új lehetőséget kapott az újrakezdésre. Randivel. Hála neki, visszakaptuk a régi Charliet; ő pedig kapott egy szép, szerető feleséget.
De ez a paranoia sajnos nem tűnt el teljesen.
- Ha minden igaz, az ott szemben a Caugh Street...
- Menni az idő? - kérdeztem.
- 17:36. Időben vagyunk.
Megragadtam a táskát, és kikászálódtam a kocsiból.
- Itt várunk - mondta Danny. - Szólj, ha baj van.
Csak bólintottam és elindultam. Az Avenue-n nagy volt a forgalom; nem akartam csak úgy átrohanni az úton, így elsétáltam a zebráig. A szívem erőteljesen dobogott; mi vár abban sikátorban?
A lámpa zöldre váltott; sietősen átsétáltam az útron, majd befordultam abba az utcába, amit Charlie mutatott. Ez nem a Caugh Street - gondoltam. Tovább mentem az úton; néztem a még kisebb elágazásokat. Meyik az? Idegesen előhalásztam a telómat, és benyomtam a GPS-t. Ennek az utcának a harmadik elágazása balra - tettem el telefont, és tovább mentem. Befordultam a Caugh Streetre.
Szűk sikátor volt; néhány bűzölgő szemétkupac, omladozó téglafalak, és egy régi utcatábla; Caugh Street. És még ennek a sikátornak is van egy elágazása - gondoltam. Lassan lépkedtem előre. Megálltam az egyik kuka mellett; talán ide lerakom..- gondoltam. Lassan a földre helyeztem a táskát. Körülnéztem, majd sarkon fordultam, és elindultam visszafelé. Már majdnem kikanyarodtam a sikátorból, mikor neszezést hallottam. Visszafordultam és megláttam egy talpig feketébe öltözött, pisztolyos férfit; éppen akkor érkezhetett oda egy másik úton. Észrevett; felemelte, és fenyegetőleg felém tartotta a pisztolyát. Intett egyet a fejével, ami körülbelül annyit jelentett: tűnés!
Adrenalin szökött a vérembe, a szívem őrülten verni kezdett. Közelebb léptem a maszkoshoz.
- Hol vannak Funnyék? Ugye jól vannak? Mikor kapjuk vissza őket?
Hirtelen dörrenést hallottam; meghúzta a ravaszt. Félreugrottam; nem talált el, talán nem is akart. Közelebb jött; egyenesen nekem szegezte a fegyvert. Fejével újra az út felé biccentett; képtelen voltam megmozdulni. Fenyegetőleg közelebb jött, és a homlokomnak nyomta a pisztolyt. Másik kezével az út felé mutatott, majd intett.
Megfordultam, és csigalassúsággal elindultam az úton.
- Gyere, mennünk kell - mondta, és kisétált a szobámból. Felültem, és elővettem a mobilomat. Délután 4 óra volt. A Moscow Avenue-ra végülis kb. egy óra az út - gondoltam. Kimentem a szobámból le a konyhába. Felhajtottam egy pohár vizet. A kezemben tartottam az üres üvegpoharat, és pislogás nélkül bámultam rá. Elkezdtem forgatni az ujjaim között. Ennek a pohárnak csekély dolgokon múlik a sorsa -gondoltam. - Ha most leejtem, összeetörik. Ha megkegyelmezek neki, még pár évig kibírhatja. Ledobjam? Jobb lesz attól? Miért jó valakinek, ha elveszi másnak az életét? Ha lebodom, eltörik, és újat kell venni. Bár nem biztos, van itthon elég. De ha Funnyékat megölik, belőlük nem lesz tartalék... Mi ez? Milyen hülyeségek járnak a fejemben? Egyátalán hogy lehet Funny Mant, JDogot és Da Kurlzz-t egy pohárhoz hasonlítani?!
Összeszorítottam a poharat; szinte teljesen elfehéredtek az ujjaim. Aztán egy hirtelen mozdulattal felemeltem, és teljes erőmből földhöz vágtam. Széttört. Apró darabokra.
Kapkodva, mélyen vettem a levegőt. Danny jelent meg az ajtóban; kissé melepett tekintettel nézett rám, majd a padlót beborító üvegszilánkokra. Elfordultam tőle, és megmarkoltam a pultot. Csak a saját lélegzetemet hallottam; Danny nem mozdult. Nem akartam rá nézni. Összeszorítottam a fogaimat; mellkasom hullámzott, és a pult szélét markoló ujjaimat néztem. Pár másodpercig egyikünk sem mozdult; éreztem a tekintetét a hátamon. Aztán Danny lassan odalépett hozzám; hallottam az üvegszilánkok csikorgását cipője talpa alatt. A vállamra tette a kezét.
- Indulunk - mondta halkan. - Charlie már bepakolta a kocsiba a pénzt....gyere.
Nem néztem rá; lecsúztatta a vállamról a kezét, és kiment a konyhából. Néhány lélegzetvételnyi ideig továbbra is mozdulatlanul álltam, majd lassan elengedtem a putot és megfordultam. Szinte fel sem fogtam, hogy mozgok; elindultam. A kocsihoz érve nekitámaszkodtam a járgánynak. Majd össze kell söpörni a szilánkokat - gondoltam. Szilánkok. Konyha. Szilánkok a konyhában. Az előbb még ott voltam. Hogy kerültem ide? A hátsó ajtón jöttem ki vagy elöl...?
Danny letekerte az ablakot.
- Szállj be hátra, Charlie vezet - mondta. Szó nélkül kinyitottam az ajtót és bepattantam a Danny mögötti ülésre. Ha mondjuk most a kocsmába mennénk - gondoltam - akkor talán lenne kedvem azzal viccelődni, hogy jól járunk-e, ha Charlie vezet...de így...
Charlie kijött a házból; kinyitotta a csomagtartót, és (újra) leellenőrizte, hogy ott van-e a táska. Mivel ötvenedszerre sem növesztett lábat és lépett le, ott volt. Charlie lecsapta a csomagtartót, aztán kinyitotta a hátsó ajtót.
- Minek hozod előre a táskát? - kérdeztem. Ugyanis Charlie kivette a csomagtartóból a pénzt, és letette a hátsó ülésre.
- Inkább legyen az utastérben - mondta szűkszavúan Charlie. Fújtattam egyet, de nem szóltam. Nem kéne összevesznünk ilyen apróságokon - gondoltam. - De Charlie tiszta paranoia. Talán a régi barátnője miatt..? Nem talán, biztos.
Randivel rég óta együtt vannak, és már házasok. De ismertem Charlie előző barátnőjét. Az anyja (akkor) új szomszédjának lánya. Mivel Charlie akkor még az anyjánál élt, volt alkalma megismerni Kimet. Charlie annyit mondott nekünk: szerelmes lett. Mi bíztattuk, így egyre többet mesélt a lányról. Kiderült, hogy diplomázott, de nem volt munkája. Azt mondta Charlienak, hogy hónapok óta keres munkát, de nincs lehetőség. Sokat beszélgettek; és ha találkoztunk, Charlie órák hosszat tudott beszélni az "igéző kék szeméről" meg a "gyönyörű mosolyáról" na meg a "tökéletes természetéről": kedves, okos, vicces, tökéletesen passzol hozzá.....
Persze FunnyMan és JDog inkább másra voltak kíváncsiak a 'lyánnyal' kapcsolatban; Funny első kérdése az volt, amikor Charlie egy pillanatra abbahagyta a szóáradatot:
- Na, és legalább nagy a melle?
Erre éktelen röhögésben törtünk ki. Charlie megforgatta a szemét.
- Hagyj már a hülyeségeiddel - mondta Funnynak címezve.
- Naa, válaszolj már! -kiáltotta JDog - mivel túl kellett kiabálnia a röhögésünket - és rácsapott Charlie hátára. Az csak megint megforgatta a szemét, és karba fonta a kezét.
- Amúgy igen - válaszolta. Erre "ooo"-zni és röhögni keztünk. Azt kérdeztem Charlietól:
- Nincs egy képed róla?
- Mármint a melleiről vagy a csajról? - kérdezte Da Kurlzz, mielőtt a hősszerelmes válaszolhatott volna. Megint elröhögtük magunkat; Charlie a mutatóujjával körkörös mozdulatokat vézgett homlokán.
- Nincs - mondta egyszerűen.
- Kár - nyugtáztam.
- És, ment már a freaky deaky? - érdeklődött pofátlanul röhögve JDog.
- Hagyjatok már ezzel - mondta dühösen Charlie.
- Most miért haver? Eddig mindig megvitattuk a részleteket - vigyorgott Jay. Charlie pedig gyanúsan nem nézett a szemünkbe...
- Heey - lökte meg FunnyMan a vállát. - Lefeküdtetek ti egyátalán?!
- Nem - hangzott Charlie tömör válasza. Funny teljesen ledöbbent, JDoggal együtt. Szinkronban kezdtek el beszélni, hogy "ezt nem hiszik el, hogy Charlie miért vár ezzel ennyit". Mivel Charlie továbbra sem nézett nagyon a szemünkbe, inkább cipőjét bámulta, leesett a tantusz...
- Charlie! - szóltam, mire felkapta a fejét. - Egyátalán együtt vagytok?
Válaszul csak lekapta a fejét, és egy kis vér szökött a fejébe.
- Aha - bólogattam. - Szóval nem.
- Neeem?? Mi az hogy nem?! - ugrott neki Funny Charlienak (mentálisan, és fizikailag is...). Olyan "megbúboljuk Micimackót" féle mozdulattal átölelte egyik kezével a nyakát, a másikkal ökölbe szorítrva a fejét kezdte dörzsölni.
- Eressz már el! - üvöltötte Charlie.
- Nemnem! - kiáltotta Funny.
- Miért vársz ezzel mint egy kisiskolás pisis?! A jelek szerint bejössz a csajnak - mondta hitetlenkedve JDog. - Különben is, hol a rámenős Charlie?
- Szedd össze magad öregem - szólt Kurlzz. Funny továbbra is "masszírozta" Charlie fejét, aki üvöltve próbált kiszabadulni.
- Csak egy feltétellel engedlek el - mondta Funny. - Ha megígéred, hogy holnap beszélsz vele.
- Jó megígérem! - monda dühösen Charlie. Funny elengedte, mi meg bíztatni kezdtük:
- Figyelj - mondtam - ha igaz minden amit mondtál róla és a viselkedéséről, akkor egyértelműen ő is akar tőled valamit.
- És ha tényleg úgy néz ki, ahogy mondtad... - szólt Funny, de Matt közbevágott:
-....akkor jobb ha nem hozod Dyan közelébe.
- Ezt most sértésnek vettem - fonta kersztbe karját Funny. Mi pedig jól kiröhögtük.
- Nah öregem, találd fel magad! Eddig simán felszedtél akárkit, most is menni fog - mondta Matt. Mindannyian helyeseltünk, bíztattuk Charliet.
Lehet, hogy nem kellett volna.
Pár nap múlva újra találkoztunk a stúdióban. Mindannyian egyből ráugrottunk, kérdezgetni kezdtük. Rövid, tömör válaszaiból az derült ki, hogy még nem beszélt Kimmel kettőjükről; Funny és JDog teljesen ki voltak akadva a bénázása miatt. Charlie meg irtó dühös lett. Akkor volt először nőügy miatt mérges.
Olyanokat vágott a fejünkhöz, hogy ne szóljunk bele az életébe, ő így érzi jónak, azt csinál, amit akar. A fiúk leszálltak róla; egy jó ideig nem került szóba Charlie szerelmi élete.
Csakhogy - mint utólag kiderült - Charlie beszélt mindenféléről a lánnyal, csak az érzelmeiről nem. Említette, hogy ő egy híres banda, a Hollywood Undead tagja. És hogy éppen kezdenek befutni. Már csinos összegek vannak a bankszámláján. Házat keres, el akar költözni az anyjától. És igen, képet is mutatott Kimnek a "szép kis házról", amit kinézett magának.
És ő lépett. Kim kérdezte meg Charlietól, hogy lehetne-e köztük barátságnál több. Charlienak meg elvette az eszét. Őrülten szerelmes volt.
Pár hónap múlva megvette a házat, és beköltöztek. Ragaszkodott hozzá, hogy Kim vele lakjon. A próbákról el-el maradt, mert vele volt. Képzelem, mi lett volna, ha épp turnéra mentünk volna...
Fél évig látszólag boldogan éltek. Be is mutatta nekünk, Matt-tel kifejezetten jól kijött. Én nem voltam oda érte, a többiek meg nem nyilvánítottak véleményt. Fél évvel kapcsolatuk kezdete után turnézni mentünk. Charlie Kimre bízta a lakást, mindenét, ami otthon volt. Egy ideig minden este beszéltek, Charlie pedig rá akarta venni, jöjjön el az egyik koncertre.... Kim mit tehetett mást, igent mondott. Csakhogy a koncerten nem jelent meg és a hívásokra sem válaszolt. Charlie nagyon ideges volt. Aggódott, hogy történt vele valami.
Történt is. Olyat tett, amit álmunkban sem képzeltünk volna róla; és ezzel a húzásával összetörte Charlie szívét.
Visszautaztunk Charlie miatt Los Angelesbe. Amit otthon talált...soha nem felejti el azt a fájdalmat, amit akkor érzett. A ház félig üres volt. Kim cuccai eltűntek; a ruhái, ékszerei, laptopja és minden személyes tárgya. Charlie folyamatosan hívogatta; hol van, mi történt? Jorel valamiért - már nem emlékszem, miért - de lement a pincébe. Mikor feljött lehajtott fejjel mondta Charlienak:
- Azt hiszem ezt látnod kell.
Charlie követte, mi is mentünk utána. Amit lent láttunk, mindannyiunkat lesokkolt.
Charlie széfje,ami tele volt pénzzel, kinyitva, üresen állt.
Abban az évben csúsztattuk a turnét. Charlie teljesen magába roskadt, összezuhant. Paranoiás lett, gyanakvó, ne bízott senkiben. Majdnem egy évbe tellett, még újra láttuk nevetni.
Aztán később szerencsére megismerte Randit. Nem mondta el neki - és ő nem is tudta - hogy ő kicsoda valójában. De Randi "átlagos emberként" nagyon szerette, így Charlie új lehetőséget kapott az újrakezdésre. Randivel. Hála neki, visszakaptuk a régi Charliet; ő pedig kapott egy szép, szerető feleséget.
De ez a paranoia sajnos nem tűnt el teljesen.
*
Megérkeztünk a Moscow Avenue-hoz. Charlie leparkolt egy kis mellékutcába.- Ha minden igaz, az ott szemben a Caugh Street...
- Menni az idő? - kérdeztem.
- 17:36. Időben vagyunk.
Megragadtam a táskát, és kikászálódtam a kocsiból.
- Itt várunk - mondta Danny. - Szólj, ha baj van.
Csak bólintottam és elindultam. Az Avenue-n nagy volt a forgalom; nem akartam csak úgy átrohanni az úton, így elsétáltam a zebráig. A szívem erőteljesen dobogott; mi vár abban sikátorban?
A lámpa zöldre váltott; sietősen átsétáltam az útron, majd befordultam abba az utcába, amit Charlie mutatott. Ez nem a Caugh Street - gondoltam. Tovább mentem az úton; néztem a még kisebb elágazásokat. Meyik az? Idegesen előhalásztam a telómat, és benyomtam a GPS-t. Ennek az utcának a harmadik elágazása balra - tettem el telefont, és tovább mentem. Befordultam a Caugh Streetre.
Szűk sikátor volt; néhány bűzölgő szemétkupac, omladozó téglafalak, és egy régi utcatábla; Caugh Street. És még ennek a sikátornak is van egy elágazása - gondoltam. Lassan lépkedtem előre. Megálltam az egyik kuka mellett; talán ide lerakom..- gondoltam. Lassan a földre helyeztem a táskát. Körülnéztem, majd sarkon fordultam, és elindultam visszafelé. Már majdnem kikanyarodtam a sikátorból, mikor neszezést hallottam. Visszafordultam és megláttam egy talpig feketébe öltözött, pisztolyos férfit; éppen akkor érkezhetett oda egy másik úton. Észrevett; felemelte, és fenyegetőleg felém tartotta a pisztolyát. Intett egyet a fejével, ami körülbelül annyit jelentett: tűnés!
Adrenalin szökött a vérembe, a szívem őrülten verni kezdett. Közelebb léptem a maszkoshoz.
- Hol vannak Funnyék? Ugye jól vannak? Mikor kapjuk vissza őket?
Hirtelen dörrenést hallottam; meghúzta a ravaszt. Félreugrottam; nem talált el, talán nem is akart. Közelebb jött; egyenesen nekem szegezte a fegyvert. Fejével újra az út felé biccentett; képtelen voltam megmozdulni. Fenyegetőleg közelebb jött, és a homlokomnak nyomta a pisztolyt. Másik kezével az út felé mutatott, majd intett.
Megfordultam, és csigalassúsággal elindultam az úton.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése