Hollywood Undead fantiction

17. fejezet

*FunnyMan*

Behunyt szemmel feküdtem az oldalamon. Már jó ideje felébredtem a kevéssé pihentető álmomból, de képtelen voltam visszaaludni. Egy bő fél órás szenvedés után felhagytam a próbálkozással - pedig eme fél óra alatt minden trükköt bevetettem, amitől elvileg bealszik az ember. Még birkákat is számoltam - a harmincharmadik kerítés fölött átugró birka után azonban micsoda faszság! gondolatbeli felkiáltással elhessegettem az ugráló birkucik képét. Ez után megpróbáltam egy új Family Guy részt összerakni a fejemben; azonban akármire is gondoltam, az már vagy szerepelt a sorozatban, vagy durván nem oda illő dolog volt. Elképzeltem, hogy a színpadon állok és valamelyik új dalt éneklem. Aztán belegondoltam, hogy lehet ez soha többé nem fog megtörténni - elűztem hát a szimulációt a képzeletemből. Aztán minden átmenet nélkül megrohantak az emlékek.

Nem drámaiak, szomorúak, vagy különlegesek - egyszerű emlékek. Kosarazás a közép suliban Charlieval, csajozós dumák hallgatása a nagybátyámtól - ha tudná, hogy mennyire hasznomra vállt az okítása! - vagy, amikor a bátyám elnevezett Funny Mannek. Jake mindig kicsit lekezelően bánt velem; Kiskrapek, Kölyök - így nevezett. Ironikusságom és fejlődő poénjaim adatták vele mostani becenevemet nekem. Az alsó tagozat; kiskoromban, de a humor érzékem miatt már akkor sokak kedvence voltam. A lányoké, a tanároké, és a srácoké - persze volt, aki utált azért, hogy legtöbbször én voltam a középpontban. Később a tanárokat inkább idegesítették a beszólásaim. Aztán, amikor Charlieval egymást támogatva fűztük a csajokat - utólag belegondolva rettenetesen viccesek voltak az akkori próbálkozásaink. Aztán Charlie kapcsán később megismertem JDogot és Johnnyt (akiket akkor még csak Jorelnek és Georgenak hívtunk). Aztán jött a rap. És aztán jött Deuce.

Mivel jó - vagy legalábbis vicces - emlékekre akartam gondolni, azt a köcsögöt gyorsan elűztem a gondolataimból. Egyszer régen kedveltem, sőt - talán fel is néztem rá. Mostanra már a "gyűlölt személyek" listámon a topon van. Az egyetlen jó dolog, amik neki köszönhetek, az az, hogy összehozott a srácokkal. Végül is ő alapította ezt a bandát - a Hollywood Undead-et, és vele kezdtük el rapperi pályafutásunkat. Aztán lelépett, és új bandát alapított - azóta utálom a 9-es számot.* Ha Johnny nem ismeri Dannyt, ki tudja hol lennénk a zenei toplistáról - eltűntünk volna a süllyesztőben, akárcsak mi hárman ebben a dohos pincében.

E kellemetlen gondolatfoszlány után egy kínos következett - ami a maga nevében nevetségesnek is volt mondható.

Mielőtt Charlie révén megismertem volna Joreléket - és elkezdtünk volna rappelgetni - sokat kosaraztunk. Egy átlagos napon a téren lévő szabad pályán játszottunk, amikor három lány jött oda a pályára. Kettőjük nevét tudtam; a magas, szőke csaj - aki nagyon is az esetem volt, és igazi bombázónak tekintettem - Ashley volt. Egyik barátnője Ivon, a másikról fogalmam sem volt, hogy ki lehetett. Megkérdezték, hogy játszhatnának-e az egyik palánkon. Én gyorsan felajánlottam egy másik lehetőséget; mi lenne, ha együtt játszanánk? Feloszlanánk két csapatra, és egymás ellen. 

- De páratlanul vagyunk - vetette közbe Ivon.

- Az mindegy- legyintettem. - Majd valaki ingázik a két csapat között...

- Köszi, de inkább ne - mondta egy kicsit megilletődötten Ashley. - Páratlanul tényleg nem jó, és különben sem vagyunk jó kosarasok. Csak kosárra szeretnénk dobni...
Nagy nehezen, de elfogadtam. Charlieval streetball-oztunk, még a három lány kosárra dobott. Ivon irtó béna volt, a másik kettő inkább átlagosnak volt nevezhető. Kicsit később Charlie menni akart, bár én még maradtam volna.

- Te nem akarsz beszélgetni azokkal lányokkal? - húztam kaján vigyorra a számat.

- Most nem - mondta egyszerűen.

- Neem? Mi az, hogy most nem? Ki tudja, mikor lesz még ilyen lehetőség!

- Bocs, de fáradt vagyok. És különben is, izzadságtól bűzölögve akarsz udvarolni nekik? - vetett rám egy kételkedő pillantást.

- Hoztam váltó pólót - vontam meg a vállam.Aztán felcsillant a szemem.

-...és most át is veszem, hogy Ashley gyönyörködhessen a felsőtestemben.

Charlie elég fura képet vágott.

- Neked hármuk közül Ashley jön be legjobban? 

- Hát figyelj - cipzároztam ki a táskámat - a másik kettő is jó csaj. De Ashley...öcsém, ő egy igazi bombázó.

Charlie hümmögött, nem szólt hozzá a mondatomhoz. Kis kotorászás után előkaptam a pólómat.

- Csak azt ne mondd, hogy neked nem tetszik - vigyorogtam Charliera. Ő csak megvonta a vállát. - Kezdem azt hinni, hogy tényleg meleg vagy - ráztam a fejem hitetlenkedve. Válaszul csak két középső ujjat kaptam a képembe. - És most figyelj - ragadtam meg huncut mosollyal a pólóm szegélyét. Szép lassan felhúztam, majd kibújtam belőle, és a kezemben összegyűrtem. A lányokhoz képest oldalvást álltam, míg Charlie egyenesen szemből tekintett rájuk.

- Naa, idenéztek? - kérdeztem.

- Ivon igen. Most elfordul. Megböki Ashleyt. Mindketten megfordulnak.

Erre diadalittasan elmosolyodtam.

- Ashley visszafordult a palánkhoz. Ivon tovább néz - tudósított Charlie.

- Francba - sziszegtem, és dühösen belebújtam a tiszta pólómba. 

- Úgy tűnik, nem nyűgözi le a kidolgozott felsőtested - mondta epésen a kosár haverom. - De Ivonnak bejön..

- Ehh - legyintettem. - Ashley. 

Ha nem lett volna a közelemben a női ideálomat megtestesítő Ashley, minden bizonnyal élveztem volna Ivon figyelmét. Ilyen körülmények között azonban ügyet sem vetettem rá; inkább idegesített.

Megfordultam, és egyenesen ránéztem a lányokra. Ashley éppen indulni készült, a barátnőitől búcsúzkodott. Felemelte labdáját a földről, és elindult. 

- Na, én mentem szerencsét próbálni - vigyorogtam Charliera. - Agyő! - illesztettem mutató és középső ujjamat a homlokomhoz.

- Hello - mondta savanyú képet vágva Charlie. Nem értettem, mi baja; ő igazán próbálkozhatna akármelyik lánynál.

Táskámat a vállamra véve sietős léptekkel Ashley felé vettem az irányt. Pár másodperc múlva beértem.

- Szia - köszöntem rá, megvillantva a legmegnyerőbb mosolyomat.

- Szia - köszönt vissza halvány mosollyal.

- Gyakran szoktatok kosarazni a lányokkal? - hirtelen ez jutott eszembe.

- Hát, nem igazán - vonta meg a vállát. - Csak jövő héten osztályzás lesz kosárra dobásból, és hát elég pocsékak vagyunk, amint láthattad...

- Neeem - tiltakoztam egyből - te tök jó voltál.

- Köszi - nevetett fel. - Kegyes hazugság volt.

Magamban mosolyogva sétáltam mellette; lassú, igazán lassú léptekkel haladtunk.

- Te..- szedtem össze a bátorságomat - nincs kedved inni valamit?

Megtorpant és félig kinyitotta a száját. A tüdeje megtelt levegővel, a szemét egy másodpercre behunyta.

Ajjaj - gondoltam. - Ebből nem ital...

- Figyi, én bírlak de nem vagy az esetem - nyögte. Az arcán vegyes érzelmeket láttam; azt hiszem nem akart megbántani, sem hiú reményeket kelteni bennem. 

- Nem? - húztam keserű mosolyra a számat.

- Sajnálom - mondta megbánással a szemében. Megvontam a vállam.

- Akkor csak kíváncsiságból: neked milyen pasik jönnek be?

- Hát öhm.... nem hiszem, hogy erről veled kéne beszélgetnem - mondta kínosan. Egy valami feltűnt: többször átnézett a vállam fölött. Hátra pillantottam; a mögöttünk bandukoló, de nagy távolságot tartó Charliet vettem észre.

- Na neee - röhögtem fel, mire elvörösödött. - Na jó, majd átadom neki az üzenetet. Szia! - fordultam sarkon, és Charlie felé vettem az irányt. Sietős lépteimmel viszonylag hamar visszaértem hozzá.

- Öcsém, ezt nem hiszem el! - kiáltottam. 

- Fogd már be! - mordult rám Charlie. 

- Bejössz neki! - mondtam még mindig hangosabban a normálnál.

- Kuss! - kiabált rám Charlie.

- Mii, most miért? Haver, te nem is tűnsz túlzottan meglepettnek...

- Jah - mondta komoran.

- Te tudtad? - kiáltottam fel. - Tudod, és nem csinálsz semmit?!

- Fogd már be! - üvöltötte Charlie. - Képzeld, együtt vagyunk!

Erre a szó szoros értelmében tátva maradt a szám.

- Úr isten, és miért nem mondtad? Te... Én... én nem nyomultam volna rá, ha tudom! Jézusom Charlie...

Teljesen le voltam döbbenve. Aztán a tátott szájú szindrómából átcsaptam röhögőgörcsbe.

- Nem hiszem el, hogy miket mondtam, te meg... Akkor ezért vágtál olyan fancsali képet! De...de miért nem mondtad el nekem? Azt hittem, haverok vagyunk!

Tisztán emlékeztem rá, hogy akkor szomorú voltam. Azért, mert talán életemben először visszautasított egy csaj, és mert azt éreztem, hogy az egyik legjobb haverom nem bízik bennem.

- Nem, ez nem miattad van! - mondta gyorsan Charlie. - Ashley kérte, hogy egyenlőre ne mondjuk el senkinek... Ő sem mondta el a barátnőinek.

- De akkor is, ez annyira...ahh - kaptam a fejemhez, és megint hitetlenkedve elröhögtem magam. - Sajnálom, tényleg. Ha tudom hogy a csajod, nem részleteztem volna a gondolataimat...

- Legalább jó tudni, hogy mit gondolsz a barátnőmről - mondta savanyú ábrázattal. - De semmi gond, csak...kezeld diszkréten, oké, tesó?

- Oké, tesó - csaptam a tenyerébe. És el volt felejtve.

A sztorit persze később elmeséltük a fiúknak. Azután, hogy tudtak róla, mindig megkaptam, hogy jobb ha nem hozzák a barátnőiket a közelembe.
Az emlék hatására halkan felnevettem.
- Dylan? Ébren vagy? - hallottam Matt suttogó hangját.
- Aha - mondtam szintén halkan, hogy a még alvó JDogot fel ne ébresszük.
- Éhes vagyok.
- Én is.
- Ezt megbeszéltük.
- Min nevettél? - kérdezte egy nyögés kíséretében. Forgolódva próbált olyan fekvő pózt találni, ami sem kényelmetlennek, sem fájdalmasnak nem bizonyult számára.
- Eszembe jutott az, amikor rányomultam Charlie csajára.
- Hmm... Megtörtént egy párszor, melyikre gondolsz? - éreztem a hangjából a visszafojtott vigyort.
- Ha-ha - ha otthon lettünk volna, biztosan nyakon vágom. - Ashleyre.
- Aha. Hát, őt nem ismertem.
- Még középsuliban volt.
- Ja.
E tartalmas beszélgetés után nem volt mondanivalóm, és a jelek szerint Kurlzznak sem akadt.

*Da Kurlzz*

Egyszer csak kivágódott a vasajtó. Bár a szemem már teljesen hozzászokott a sötétséghez, nem tudtam megszámolni, hogy hányan jöttek be rajta. Sokan vannak megint - futott át az agyamon. Elfogott a páni félelem; megint meg akarnak verni? De miért? El kell bújnom!

Én ültem a legmesszebbre az ajtótól; egészen közel voltam a wc-hez. Az ijedség elvette az eszem; tudtam, hogy lehetetlen elbújni vagy eltűnni, én mégis bevonszoltam magam a mosdóba, és lekuporodtam a wc csésze mellé. Aztán rájöttem, hogy amit művelek, az egyenesen gerinctelenség. Hogy bújhatok el úgy, - még ha igazából csak pár másodpercet nyerek vele -  hogy Funny Man és JDog ott marad szem előtt?
Kezemmel kapaszkodó után tapogatva feltérdeltem, és hol négykézláb, hogy a csupasz falra támaszkodva húztam magam a wc ajtajáig.  Nem is néztem ki; a hangokból hallottam, hogy elkapták őket. Tétováztam; félig mozgás képtelenül, jelentős erő fölénnyel szemben vajon van esélyem segíteni nekik?
Nem volt sok időm gondolkodni; ketten megindultak felém. Az egyetlen fényforrást a fej lámpa jelentette - aminek fénye éppen Funnyra vagy JDogra vetült. Amilyen gyorsan csak tudtam, visszakúsztam a fal tövéhez, és támadóimmal szembefordulva rúgásra készítettem a lábaimat. Az egyik kezében volt valami, amint egy pillanatra megcsillant az a bizonyos fejlámpa fénye. A másik megindult felém, de a társa félrelökte, így ő közeledett hozzám. Mivel a vécé és a fal között ültem, oldalról nem igazán tudott megközelíteni, ezért szemtől szembe rontott nekem. Nagyon gyorsan mozgott; rám vetődött, és próbálta lefogni a karjaimat. Csakhogy folyamatos rúgkapálásommal megnehezítettem a dolgát. Nagy nehezen, de sikerült lefognia úgy, hogy csak a lábaimat bírtam mozgatni. A bal kezemre rátérdelt, a jobbomat pedig erősen szorította. A kezében tartott valamit pedig hirtelen, határozott mozdulattal a vállamba döfte. Rángatóztam, próbáltam ellökni magamtól - mindhiába. Nem lehet kés - futott át az agyamon - tű. Injekciós. De mi lehet benne? Méreg, drog? Nem hagyhatom...! Ki tudja, mi van benne....
Mindez egy másodperc törtrésze alatt futott át rajtam. A támadóm nyomni kezdte az injekció végét, ezzel belém fecskendezve a számomra ismeretlen eredetű, de félelmet keltő anyagot.  A karjaim tehetetlenek voltak, a lábaimat sem tudtam rendesen használni védekezésre. A nyakamat viszont nem hátráltatja semmi a mozgásban...
Megfeszítettem a nyakamat; amennyire csak tudtam, hátra vetettem a fejem, és tiszta erőből megfejeltem a fickót.  

Felordított, és hátra tántorodott. A fecskendőt azzal a lendülettel kihúzta a vállamból, és kiejtette a kezéből. Zúgott a fejem; sokkal jobban fájt a fejes, mint amire emlékeztem.  A kezemmel a lábaimhoz löktem a fecskendőt. Amennyire csak tudtam, felemeltem a lábamat, majd erőteljesen nekizúztam a tűnek. A vékony üveg könnyen tört; alig néhány rúgással szilánkká lett a fecskendő. A másik, eddig csak szemlélődőként jelen lévő tag odasietett. Addigra a néhány másodpercre elkábuló magához tért. Ellöktem magamtól, de megragadott, és nem hagyott odébb kúszni. Belebokszolt a mellkasomba, és nekilökött a falnak. A társa a vállaira tette a kezét, és határozott mozdulatokkal kitessékelte a helyiségből, majd becsapta az ajtót. Zúgott a fejem, és szédültem; felálltam, de megtántorodtam, és megint neki dőltem a falnak. Vettem néhány mély levegőt, majd odaléptem az ajtóhoz, hogy lendületből kirontsak rajta. Azonban hiába nyomtam le a kilincset, és vetődtem neki, az ajtó nem nyílt ki. Rugdosni kezdtem; nem lehet, hogy itt maradjak bezárva!
Meg voltam győződve róla, hogy nem volt kulcs a vécé ajtajának zárjában.  Dühösen a földre vetettem magam, és a fejemet fogtam. Mit fecskendezhettek belém?
Behunytam a szemem; úgy éreztem, nem is akarom kinyitni.

*Deuce új bandája a 9Lives nevet viseli.