Hollywood Undead fantiction

14. fejezet

*Da Kurlzz*

A tompa fájdalom érzéketlensége nem tartott sokáig. Néhány órával az után, hogy Funny Man kitisztította - már amennyire vízzel lehetett - a sebet, irtózatosan fájni kezdett. A maró érzés egyre jobban erősödött; nem akartam szólni róla Jay-éknek - nem akartam még feszültebbé tenni az amúgy is komor és reménytelen hangulatot. A fejemet még mindig JDog ölében pihentettem; Funny azt mondta, fontos hogy ne mozogjak. Ő elaludt; kiterülve bóbiskolt a kemény földön.  Jay viszont  ébren volt; már csak azért is, mert ülve nem tudott aludni.

Egyszer csak megint kinyílt a hatalmas vas ajtó. Megint egy fekete ruhás ember lépett be - ahogy ki tudtam venni, ez nem ugyan az volt, mint aki eddig jött be hozzánk. Hot-dogot hozott, és egy újabb üveg vizet. Funny felriadt az ajtó csapásra, és egyből elkezdett magyarázni az egyik fogvatartónknak:

- Heey, várj! A barátom rosszul van! Felszakadt a háta,  és folyik belőle a vér.  Ha nem kötözi be valaki, elvérzik...

Az éppen lelépni készülő emberke megtorpant.  Megfordult, és becsukta az ajtót, majd a zseblámpával felénk világított. Szabad karjával erélyes mozdulatokat tett; ezzel jelezte JDognak, hogy menjen távolabb tőlem. Jay kihúzta a lábát a fejem alól, és odébb kúszott. A föld felé fordítottam a fejem, és becsuktam a szemem; de így is érzékeltem, hogy egy elemlámpa fénye rám vetődik. Megfeszítettem magam, rákészültem, hogy - talán durván - hozzányúl a hátamhoz. Semmi ilyesmi nem történt; a fény középpontjában alig egy percig voltam. Aztán a fickó sarkon fordult, és becsapta maga mögött az ajtót.

- Most vajon mi lesz? - motyogta JDog. Nem nyitottam ki a szemem. A fiúk nem szólaltak meg, én pedig nem akartam beszélni; nem is lett volna mondani valóm. Már annyira fáradt voltam, és annyira fájt mindenem, hogy meg sem próbáltam ébren maradni. Szép lassan elaludtam a pince kemény, hideg talaján.

Felriadtam; kivágódott az ajtó, és az legutóbb minket meglátogató csávó jött be rajta. Egy szerszámos ládára hasonlító dobozt tartott a kezében. Zseblámpa helyett fejlámpa díszelgett a homlokán. Lerakta a dobozt, és a  becsukta az ajtót, majd farzsebéből egy pisztolyt húzott elő. A pisztolyt Funnyéknak szegezte.

- Hééé mit csinálsz?! - kérdezte rémülten JDog.  A fogvatartónk továbbra is rájuk szegezte a fegyvert; de látszólag eszében sem volt lőni. Szabad kezét felemelte, és a tenyerét mutatta Jay-ék felé.

"- Maradjatok ott!" - mintha ezt akarta volna mondani. Továbbra is a fiúknak szegezve a pisztolyt, újra felemelte a - valószínűleg - elsősegély dobozt, és oldalazva felém lépett. Leguggolt, majd egy gyors mozdulattal öve hátsó részébe csúsztatta a pisztolyt. Újra a földre ejtettem a fejemet, és megfeszítettem magam. Kipattintotta a doboz pántjait; valamit kotorászott benne, majd - a hangok alapján - lecsavart egy kupakot valamiről. Újabb motozás következett, aztán éreztem, hogy hozzáér a hátamhoz; a seb két oldalán ujjbegyeivel összehúzta a bőrt - vagyis a sebet. Ezek után éreztem, hogy vattapamacsot nyom a sebhez, rajta valami hideg, folyékony anyaggal. Ez eleinte jól is esett - a kellemes hideg a hátamon, a forró vér után. Csakhogy körülbelül két másodperc után a fertőtlenítő belefolyt a sebbe, és iszonyúan égetni kezdett. Felnyögtem, és vettem egy hatalmas levegőt. Megtelítettem a tüdőmet - és nem hagytam kiszökni oxigént. Bent tartottam a levegőt, miközben lélegeztem, és igyekeztem minél kevésbé mozogni. Az ember szép lassan az egész szakadást lefertőtlenítette - a végén már könnyeztem a maró anyag okozta fájdalomtól. Mikor azt hittem, már végzett, kifújtam a tüdőmből az összes levegőt, hogy kapkodva újat vehessek. Aztán hirtelen olyan fájdalom jött, hogy a meglepetés erejétől nem bírtam visszatartani a kiáltásomat. Felüvöltöttem, mire Funny felpattant, és oda akart rohanni hozzánk; de a csávó egy hirtelen mozdulattal előkapta a fegyverét, és Funnynak szegezte. Kezével hessegető mozdulatokat tett, mire Funny visszalépett.

Amit éreztem, az először annyi volt, hogy valami kis pálcikával hozzáér a bőrömhöz. Aztán beleejtett valamit a hátamba...

A hátamba. Akkor tudatosult bennem, hogy van egy lyuk a hátamon. És valami hozzáért az élő húsomhoz. Ordítottam a fájdalomtól. Összevissza dobáltam magam; ösztönösen - mint minden ember - el akartam kerülni a fájdalmat.

Az emberke a vállamra támaszkodott, ezzel lefogott. Megvárta amég lecsillapodom; akkor gézt vett elő, és leocoplast-tal ráragasztotta a hátam kiszakadt darabjára. Aztán fáslit vett elő, és elkezdett becsavarni. Ehhez viszont meg kellet emelnem a törzsemet, ami nem volt épp kellemes.....

Miután betekert fáslival, elkezdett visszapakolni. Mindent visszarakott a dobozba, majd résnyire nyitotta azt ajtót, és kisurrant rajta.

- Jól vagy? - pattant fel Funny. Nem válaszoltam; Jay is odajött, és elkezdte vizslatni a hátamat.

- Egész rendesen bekötötte - jelentette ki.

- Van egy lyuk a hátamon, ugye? - kérdeztem.

- Hát... - szívta a fogát Funny Man. - Egy fél hüvelyknyi, kábé.

- Akkor csak két kérdésem lenne - nyögte, és a könyökömre támaszkodtam, hogy a fiúkra nézhessek.

- Hol van az a darab a hátamból, és mit tett abba lyukba?

- Hát...amikor lemostuk rólad a vért, még ott csüngött egy bőrdarabon - mondta JDog. - Szóval szerintem azt a húsdarbot illesztette vissza a helyére...

- Aha. Szuper. Rejtély megoldva - hunytam be a szemem.

- De egy már biztos - kezdett bele Funny - nem akarnak megölni.

- Amikor az a srác bejött a pisztollyal a kezében , azt hittem, le akarja lőni Mattet.... - vágott közbe JDog.

- Ja, én is...kár lenne azért torzonborz fejedért - mondta vigyorogva Funny, majd beletúrt a hajamba, és összevissza kezdte borzolgatni.

- Hagy abba! - üvöltöttem fel, és elrántottam magam a kezei közül. Aztán a hátamba nyilaló fájdalom miatt szakadt ki belőlem az újabb üvöltés.

- Baszki...ááú - nyögtem, és a padlónak nyomtam a homlokom.

- Bocs, haver - mondta Funny.

- Igaz hogy a fickó nem nyírt ki, de te egyszer ki fogsz.

Pár másodpercre hallgatásba burkolóztunk.
- Mennyi ideig aludtam? - kérdeztem.
- Egy óra lehetett - szólt bizonytalanul JDog. - Mi meg addig vártuk a fejleményeket...
- Értem.

- Együk meg a hot-dogokat - mondta Dyan. Feltápászkodott, és odasétált a vízért és a kajáért, ahol az egyik maszkos hagyta.

- Bazzeg' - nyögött fel. - Még mindig kibaszottul fáj a törzsem. Odahozta nekünk - vagyis inkább nekem - a kaját. Jorel és az én kezembve is nyomott egyet, és mohón enni kezdünk.

- Szerintetek miért vagyunk itt? - törte meg JDog elsőként a csendet.

- Nem akartak megölni, ergo élve kellünk nekik....

- Micsoda logika - mondtam epésen Funnynak. Ő csak megforgatta a szemét és folytatta:

- Váltságdíj. Kényszerítik Dannyéket, hogy fizessenek értünk.

- Hah. Miféle ember képes ilyesmire? - töprengett Jay.

- Ne beszélj úgy, mintha nem nézted volna velünk azokat a bűnügyi sorozatokat - mondtam. - Ha hihetünk azoknak a sorozatoknak, nem mi vagyunk az elsők...

- Nem rajongó volt, az biztos - jelentette ki Funny Man. - Mint abban a béna filmben, ahol néhány őrült rajongó lány elrabolta a banda tagjait, és bezárta őket...

- Nemtom' melyik filmről beszélsz, de ha egy őrült fanatikus raboltatott el volna minket, már valószínűleg találkoztunk volna vele... - szólt JDog.

- Ja - helyeseltem.

- Csak az nem illik a képbe, hogy miért vertek szarrá minket....

Funny szavai elgondolkoztattak; ha egy gazdag pasast elrabolnak a pénzéért, akkor vigyáznak rá. Különben is; ha az elrabló nem egy szadista pszichopata, csak úgy nem veri szét azokat, akikért pénzt kap.

- Mikor engednek már ki? - kérdezte JDog idegesen. - Már kábé 3 napja be vagyunk zárva....

- Szerinted mi tudjuk? - vontam fel a szemöldököm.

- Költői kérdés volt - fordította el a fejét.

- Van egy zseniális ötletem - mondta mondta Funny. Kérdőn néztünk rá.

- Mindannyian befogjuk és próbálunk aludni. Én magam részéről kurva álmos vagyok.

- Oké, támogatom - szóltam. Dylan bólintott, majd megpróbált a lehető legkényelmesebb pózban elfeküdni a kemény földön.

 

 *

Fogalmam sem volt, hány órát aludtunk, vagy, hogy mennyi az idő - mivel a külvilágból nem érzékeltünk semmit. Én ébredtem fel először; és bár nem rég megettük a hot-dogokat, megint éhes voltam. Nem nagyon mozogtam, csak fejemet fordítottam a másik irányba. Teljesen elgémberedtem a kényelmetlen testtartástól, mivel nem fekhettem a hátamon. Behunytam a szemem, és próbáltam visszaaludni; sok eredménytelen perc után felhagytam a próbálkozással.
Funny elmélkedése arról, hogy miért vagyunk itt, elindította a fejemben lévő fogaskerekeket; kinek esne külön jól, hogy szétverhet minket, mikor nem tudunk védekezni? Eléggé utálhat minket...
Először a Lorene Drive-ra gondoltam; de gyorsan elvetettem a gondolatot. Mert egyrész - ahogy tudom - Dannyvel békében vannak attól még, hogy otthagyta őket, a bandát. És, mert másrészt ha ők lennének az elrablóink, akkor Danny lett volna a célpont.
Aztán beugrott. Valaki, aki évekkel ezelőtt kilépett a büdös szó nélkül, és ott hagyott minket a szarban.... Valaki,m aki azóta is mocskolódik, szarnak és idiótáknak nevez minket, nem békél meg, el van borulva az agya. Valaki aki egoista, nagyképű, és képtelen engedni.  Valaki, aki egyszer régen a barátunk volt. Aki kitalálta a mindannyiunk életét meghatározó ötletet, és elkezdte megvalósítani. És amikor kezdtünk volna igazán befutni - otthagyott minket.
Funny Man és JDog rátámadtak, hiába próbáltuk lebeszélni őket.
- Ne csináljátok! Simán beperelhet minket - mondta Charlie. De ők nem hallagattak Charlie és a mi szavunkra, és kiverték belőle a szart is.
Az első gondolatom az volt, hogy felébresztem a fiúkat, és megosztom velük a kétségeimet. Aztán hagytam; ha pár órával később tudják meg, nem lesz semmi bajuk. Különben sem hiszem, hogy JDog örülne, ha csak ezért felkelteném - gondoltam. - Csak az a kár, hogy nem láttam egyátalán semmit. Semmit az emberekből, amiből meg lehetne különböztetni őket. Majd ha egyszer kivisznek innen, megnézem az összeset - ha másról nem, az alakjáról csak felismerem. Egyenlőre nem is szólok a srácoknak a felvetésemről - biztosra megyek.