11. fejezet

*JDog*

 

 

Már kb. két napja lehettünk bezárva. Folyamatosan éhes voltam, mivel össz-vissz két tányér kaját kaptunk fejenként.

- Van még víz? - kérdezte Matt. Na igen. Mivel folyamatosan vérzett a hatalmas seb a hátán - amit először észre se vettünk; azt hiszem, a fájdalomtól érzéketlenné vált - inni akart. A két palack víz már réges-rég elfogyott; fogalmunk sem volt, hogy mikor kapunk újat. Eddig Funny volt nagyon rosszul, de most Kurlzz állapota vállt kezelhetetlenné. Dylant és engem is ugyan úgy megvertek, de mi nem szenvedtünk nyílt sérülést. Egy ideig fogalmunk sem volt, hogy mitől vagy miért szakadt fel Matt háta. Aztán véletlenül ráakadtam...szó szerint.

Felálltam, járkáltam egy kicsit, majd egy random helyen megálltam, és leültem. Azonban a pólóm megakadt valamiben. Felálltam, és megfordulva kinyújtottam a kezem; pár centire voltam a faltól. És amibe a pólóm beleakadt: egy nagy méretű kampó volt. Nem sok választott el attól, hogy megkarcoljam a hátam - gondoltam. És akkor beugrott. Megtapogattam a kampót; valami gyanúsan ragacsos anyag borította...

- Jesszus... - sziszegtem, aztán felkiáltottam:

- Azt a rohadt....!

Irtó ideges lettem. Nem tudom, mennyire vészes az a seb - gondoltam - de ha a legjobb haverom meghal.....

- Kinyírom a köcsögöket! - üvöltöttem fel. - Ha egyszer kiszabadulunk, én esküszöm hogy megkeresem és kinyírom őket! Mindet!

Belerúgtam a falba. Pattanásig feszültek az idegeim.

- Mi az? Találtál valamit? - kérdezte Kurlzz. - Azt, amitől felszakadt a hátad - sziszegtem mérhetetlen dühvel. - Mi? - kérdezte meglepett, álmatag hangon..

- Nincs semmi bajom...ti vagytok rosszabbul...

Gyenge volt a hangja. Azt hittem, Funny van rosszul, de tévedtem. Matt százszor rosszabbul volt.

- Kurlzz beszélj! Mondj valamit!

- Mit mondjak? - kérdezte lassan. - Akármit!

Kurlzz valamit érthetetlenül motyogott, én pedig hallottam, hogy Funny Man odavonszolja magát mellém.

- Mit találtál? - kérdezte halkan, úgy, hogy Matt ne hallja. - Egy baszott nagy kampót - sziszegtem. - Amikor ellökték és behúztak neki egyet, nekiesett a falnak, és beleakadt a háta a kampóba...így lehetett.

Dylan nem mondott semmit, de tudtam, mit gondol...

- Nem hagyhatjuk, hogy elaludjon - mondta. - Folyamatosan beszéltessük.

- De ki tudja, mikor engednek ki - suttogtam. - És hogy mit akarnak velünk...

Felegyenesedtem, és teljes erőből ordítottam:

- Mit akarnak velünk?

Csend. Matt elhallgatott.

- Kurlzz, merre vagy? - kérdeztem. - Itt vagyok - hallatszott a hangja valamerről. Mivel a terem kicsit visszhangzott, nem tudtam eldönteni, milyen messze van...

- Ébren van - suttogtam Funnynak. - Kapcsoljuk fel a lámpát és a wc-ben nézzük meg, hogy mennyire vérzik....

- Oké - mondta Funny. Elindult valamerre; pár másodperc múlva megtalálta a wc ajtót, és feloltotta a lámpát. Addig nem is tudom, miért nem kapcsoltuk fel; talán nem akartuk egymást látni ezek után...

Matt pár méterre feküdt tőlem a hasán. Dylan-nel odaléptünk mellé.
- Állj fel, tesó - mondtam neki, és megfogtam a karját, hogy felhúzzam. Kurlzz felüvöltött a fájdalomtól. Funny is próbált segíteni; megpróbáltuk minél óvatosabban mozgatni. Lassan tettük meg azt a pár métert; lefektettük Mattet a nyitott wc ajtó elé, a hasára.
- Mit csináltok? - nyögött fel. - Semmit - mondtam gyorsan. - Maradj nyugton! Dylan, hozd ide a wc papírt!
Funny felállt, és a terem másik végéből idehozta a papírt - amit elrablóink csoportjának egyik nagylelkű tagjától kaptunk.  Közben megnéztem a sebet; egy csík keresztbe, bal lapockától jobb borda aljáig; rettenetesen vérzett. Végigfuttattam a tekintetem a vonalon; megakadt a szemem valamin, amitől öklendezni kezdtem. A szám elé kaptam a kezem...
- Mi az haver? - kérdezte Funny. - Figyelj, ha nem bírod a vért kitisztítom egyedül....
A kezemet még mindig a szám előtt tartva megráztam a fejem. És arra pontra mutattam..
- Nézd...kiszakadt egy darab a hátából...
Funny behunyta a szemét. Néhány másodpercig így maradt; aztán kinyitotta, és szótlanul átlépett Da Kurlzz felett, be a mosdóba. Letépett a wc papírból egy keveset, bevizezte, majd lerakta a csap szélére. A gurigát a kezében tartva odalépett mellénk, és leguggolt.
- Jorel, hozd ide az egyik műanyag tányért - mondta. Átvette az irányítást. Meg akartam kérdezni, hogy minek az neki, de annyira sokkban voltam, hogy szó nélkül felszedtem a földről az egyik általunk elhajított tányért, és Funny kezébe nyomtam. Ő félbehajtotta, és így szólt:
- Kurlzz, ezt vedd be a szádba, és harapj rá! Ez egy kicsit fájni fog...
- Mit fogsz csinálni? - kérdezte nyökögve Matt. - Kitisztítjuk a sebed...
- Mi? Nem! Nem! hagyjatok! Mondom semmi bajom!!
Elkezdte őrült módjára dobálni magát. Üvöltött - előszőr  ellenkezésképpen, aztán a fájdalomtól.
- Matt, Matt! Kurlzz! Figyelj rám! - szóltam, és mélyen a szemébe néztem. - Mi vagyunk! A legjobb haverjaid!
- Nem akarunk rosszat...csak jót - mondta Funny. - Maradj nyugton egy pár percig...talán nem is fog annyira fájni...
- Harapj rá a tányérra - bíztattam, és felé nyújtottam a félbehajtott darabot. Kurlzz beletörődve ráharapott, és ökölbe szorította a kezét. Funny elkezdte letekerni a wc papírt, egyenesen Matt hátára. Nem nyögött, nem jelezte, hogy fájna neki. Eddig - gondoltam. Dylan egy jó adagot rátekert a sebre; az újabb papír rétegek viszont még így is egyből átitatódtak vérrel, amint Matt hátához értek....
- Figyelj Matt, most hozzá fogok nyúlni egy kicsit...
Láttam, hogy Matty megfeszül, és még jobban szorítja ökölbe a kezét. Funny mutogatott - úgy, hogy Kurlzz ne lássa - hogy fogjam le, ha túlságosan ellenkezni kezdene.... Bólintottam. Funny nagyon lassan és óvatosan hozzáért a wc rétegen papíron keresztül Matt hátához. Amaz felszisszent, de tűrte a fájdalmat. Funny óvatosan lehúzta a véres papírréteget Matt hátáról. Mivel letörölte a hátán szétfolyt vért, tisztábban láttuk a sebet. Funny felnyúlt a mosdókagylóhoz, és levette az átáztatott papírt. Nagyon óvatosan törölte le a seb körül rászáradt alvadt vért.
- A sebet nem vizezed meg egy kicsit? - kérdeztem. - Nem - mondta. - Csak fájna neki, és mivel nincs fetőtlenítőnk, nem segítene semmit...
Matt egyszer csak összerándult és felüvöltött. A tányér kiesett a szájából. Kapálózni kezdett; gyorsan megfogtam a kezét, és próbáltam lenyugtatni. Funny elkapta a kezeit a sebtől, és megvárta, amég Kurlzz  abbahagyta a rángatózást.
- Ne haragudj Matty - mondta. - Véletlenül belefolyt egy kis víz....
- Fontos, hogy ne mozogj. Mert ha felállsz vagy forgolódsz szétfolyik megint a vér, és annál később fog elállni a vérzés....
- De így olyan kényelmetlen a fejemnek - nyögte Kurlzz. Odacsusszantam elé, és így szóltam:
- Nyugodtam hajtsd a fejedet az ölembe.
- Kösz haver - mondta Kurlzz, és a combomra támasztotta az állát. Aztán efordította a fejét, és rám nézett.
- Elég cinkes helyzet.... - mondta fáradtan. - Így olyan, mintha le akarnálak szopni....
- Pfff - fújtam. - Itt vagyunk egy sötét pincében bezárva, és te egyből rosszra gondolsz, pedig mindjárt megh....
- Jorel! - sziszegte Dylan. Elharaptam a mondatot. Csend telepedett közénk. A kezeimet néztem; nem mertem Matty szemébe nézni.
- Gyerekek....én már felkészültem a halálra - mondta Kurlzz színtelen hangon. - Nem! - mondta Funny ellentmondást nem tűrő hangon. - Közel sem vagy a halálhoz! Ha eláll a vérzés egy pár órán belül, simán megleszel....
- És ha nem? - kérdezte Matty. - El fog állni - mondta Funny halkan.
Egyikünk sem kérdőjelezte meg az igazát.

 

10. fejezet

*Deuce*

Felébredtem. Kinyitottam a szemem,és megláttam, hogy Truth épp becsukja maga mögött a szoba ajtaját. Erre keltem fel, pedig még aludtam volna. Dühösen fordultam hasra, és belenyomtam az arcom a párnába. Még aludtam volna! Mi a szarért nem tud halkabban közlekedni? - gondoltam. Visszagondoltam az előző éjszakára. Egy jóhírű sztriptízbárba mentünk a fiúkkal - és egyikünk sem ment el egyedül. Ha már felébredtem, megnéztem, hogy mennyi az idő. 11 óra volt. Felkeltem, és átmentem a fürdőszobába tusolni. Miután végeztem, fogtam a mobilom és a pénztárcám, és lementem a kifőzdéhez. Megint vettem kaját - valami finomfőzeléket - hát nem nézett ki finomnak.  Kértem mellé még egy palack ásványvizet. Fogtam a kaját, és elsétáltam a pincéhez. Ugyan úgy csináltam mindent, mint tegnap - kesztyű fel, ajtó becsuk, másik kinyit, kaja letesz, gyorsan kimegy. Miután elhagytam messze a pincét, elgondolkoztam; mit csináljak? Van két napom, amég megkapom a pénzt - mert nyilván ki fogják fizetni - addig jó lenne lazítani. Egyedül. Senki nem mondta, hogy végig a bűntársaimmal kell lennem - inkább felügyelnem kell rájuk, minthogy bulizni tudnánk. Truth-szal végül is elég jól megvagyunk...de ő csak a dalokban nagyszájú, amúgy nem az a bevállalós, buliarc típusú srác. Most elmegyek valahova, és csinálok magamnak egy hatalmas számlát. Holnap amúgy is kárpótolva leszek mindenért...azért is, hogy ezt a három idiótát most úgy kell kezelnem, mint a háziállatokat; semmi értelme a létezésüknek, csak a pénzt kell költeni rájuk. Úgyhogy most elmegyek egy fürdőházba - határoztam el. Masszázs, pakolások, fürdő - valami bérkurvával. Tökéletes idő elütés...

 

 

*Johnny*

 

Tegnap este későn mentek haza a lányok. Ava és Scarlett már aludtak; Dannyvel óvatosan raktuk be őket az üléseikbe, hogy fel se ébredjenek. Hosszú csókkal búcsúztam Ashiától; szerettem volna többet lenni vele, otthon aludni mellette....de most nem lehetett. Nem tette szóvá, nem mondta, hogy hiányzom neki; azt hiszem, nem akart bűntudatot kelteni bennem. Láttam, hogy Randi és Charlie között valami nincs rendben; nem csókolták meg egymást búcsúzáskor, Randi csak hosszasan ölelte Charlie-t. Majdnem sírt. Fogalmam sem volt, hogy mi lehet a baja; Charlie említette a baba dolgot, de nem voltam abban biztos, hogy ez a probléma. Mindenesetre nem ártottam bele magam a dolgaikba. Miután elhajtottak, bementünk a házba. Danny elment fürödni, mi pedig Charlie-val leültünk a TV elé. Kapcsolgattam össze-vissza, nem találtam semmi olyat, ami lekötötte volna a figyelmemet. Végül kinyomtam a tévét, és meredten bámultam magam elé. Charlie is érzéketlenül ült a kanapén; lehet észre sem vette, hogy kikapcsoltam a tévét.
- Akarsz róla beszélni? - fordítottam felé a tekintetem. Megcsóválta a fejét. Percekig ültünk csendben, miután megszólalt:
- Még mindig ugyan az a lemez...szeretne anya lenni, én meg nem akarom.
Erre nem tudtam mit mondani. Nem győzhetem meg, hogy tulajdonképpen ő is szeretne gyereket.... Mert tegyük fel, hogy sikerül - gondoltam - meggyőzöm, lesz egy gyerekük. És ha Charlie és Randi között a gyerek újabb veszekedéseket szítana, azért valószínűleg engem okolna...mert én mondtam, hogy az apaság milyen jó dolog...
- Veletek hogy volt? - kérdezte hirtelen.
- Mi?
- Amikor Ashia terhes lett Avával...mintha azt mondtad volna, hogy eredetileg nem is akartad őt....
- Ne is emlékeztess - mondtam enyhe bűntudattal. - Tudod, hogy ő a mindenem...
- Tudom tudom - bólogatott, mintha az "érzelgős részt" tovább akarná tekerni - De...végül miért döntöttél a gyerekvállalás mellett?
Nagyot sóhajtottam. Elmondjam neki...?
Kérdőn nézett rám, a válaszomat várta...
- Oké, elmondom, de nem szeretném, ha a többieknek beszélnél erről...
- Oké-oké - bólogatott. Aztán elgondolkozott.
- Többiek....- sóhajtott - csak Danny van.
- Bazmeg - temettem az arcomat a kezeimbe. - Bocs.
- Folytatsd...
- Szóval úgy volt, hogy....tudod, hogy szeretem Ashiát, de elegem lett a folyamatos nyafogásából a gyerek-dolog miatt, úgyhogy azt mondtam, legyen....
- Szóval csak úgy azt mondtad, hogy oké, legyünk szülők?!- Charlie eléggé ledöbbent.
- Ja...konkrétan. Aztán amikor Ashia hasa elkezdett nőni....megszerettem a még meg nem született lányomat.
Charlie ezek után nem szólalt meg. Belemerült a gondolataiba. Danny kiáltott oda nekünk, amikor elhaladt az ajtó előtt:
- Végeztem, szabad a fürdő!
- Mész, vagy menjek? - néztem Charlie-ra.
- Menj - mondta. Felálltam, és bementem a szobámba a pizsamámért, majd elfoglaltam a fürdőt.

*

 

Másnap nagyon korán felkeltem, pedig aludni akartam még. Mert az alvás elvette volna az időt a napból, amit idegeskedéssel, és feszült járkálással kellett töltenünk. Meg amúgy is fáradt voltam. Az ágyamon fekve néztem a mobilomon az időjárást. Januárhoz képest elég meleg volt; majdnem 10 fokot mondtak délutánra. Mindent végignéztem a telómon: Facebook, Instagram, Tumblr, netes újságok és pletykarovatok....belike-oltam minden képet, amin megjelöltek, már unalmamban az ismerőseim adatlapját nézegettem; a srácok sok helyen meg voltak jelölve...idegesen félredobtam a telómat. Felkeltem, és kimentem a konyhába reggelizni. Dannyt ott találtam; egy újságot nézett, közben valami ismeretlen eredetű kaját evett.

- Jóregg - mondtam. Tele szájjal biccentett, és folytatta az olvasást. Kivettem a tejet a hűtőből, és csináltam magamnak egy bögre tejeskávét. Leültem az asztalhoz, és inni kezdtem.

- Nincs véletlenül valami jó könyved? - kérdeztem Dannyt.
- Nincs - vágta rá kapásból. Aztán elgondolkozott:

- Vagyis van..Theresa egyik kedvence, és most nálam van. Krimi. Valami svéd írta...a tetovált lány. Tudod, van belőle film is, de a könyv teljesen más. Ott van a szobámban az éjjeli szekrényen.

- Köszi - mondtam. Felálltam, beraktam a bögrémet a mosogatóba, és bementem Danny szobájába a könyvért. Elvettem a szekrényéről, majd visszamentem a szobámba.

Egy óra múlva idegesen dobtam félre a könyvet. 50 oldalon átrágtam magam, tiszta unalom...pedig ennek a könyvnek elvileg izgalmasnak kéne lennie. Újból a konyha felé vettem az irányt - hogy ezúttal egyek is valamit.

A nap többi része eseménytelenül telt; feszülten járkáltunk, keveset beszéltünk. 17 óra körül Charlie így szólt:

- Már csak 24 óra.....

24 óra...egy nap... egy nap és viszem a pénzt. Egy kissé meg voltam ijedve; mi lesz ha a pszichopata elrabló leüt, vagy - ha többen vannak - megvernek? Vagy ha úgy gondolják, hogy valamit nem jól csináltunk, és megölik a fiúkat....

Ebbe bele se mertem gondolni.

 

9. fejezet

*Charlie*

 

 

Kimentem a konyhába enni valamit. Nem volt készen kaja, így egy egyszerű májkrémes-sajtos szendvicset ütöttem össze magamnak. Leültem az asztalhoz, és enni kezdtem. Ott volt a levél; valószínűleg Danny hagyta itt -gondoltam. Átfutottam a sorokat; undorodtam attól, hogy valaki ilyenre képes. Félredobtam a levelet; egészen elment az étvágyam. Felálltam, és a szendvicset otthagytam az asztalon Majd később megeszem - gondoltam. Megcsörrent a telefonom - Randi volt az. Sóhajtottam, és felvettem.

- Szia Charlie - szólt bele aggodalmaskodva. - Azért hívlak, hogy nemsokára ott vagyunk...hallottam, hogy mi történt a fiúkkal....és úgy sajnálom!

- Semmi baj - nyugtattam ösztönösen. - Mennyi idő amég ideértek?

- 2 perc. Ugye otthon vagytok?

- Igen, nemrég értünk haza.

- Oké akkor...nemsokára ott vagyunk - nyomta ki a telefont. Kiléptem a konyhából, és felkiabáltam Johnnyéknak:

- Mindjárt itt vannak!

Nem kaptam választ, de gondoltam, tudomásul vették.

Néhány perc múlva csöngettek; ajtót nyitottam Ashiáéknak.

- Szia Charlie - köszönt Ashia és Ava. Utánuk Theresa lépett be, a karján Scarlettel, legvégül Randi.

- Szia - sóhajtotta. Átölelt és megcsókolt.
- Szia - mondtam halkan. Szomorúan mosolygott, és elengedett.

Danny jött le az emeletről; karjába kapta a kicsi Scarlettet, és neveteve dobálta. Scarlett is nevetett; mindig is szerette, ha az apja a levegőben pörgette. Danny leengedte a lányát, átölelte Theresát, és megcsókolta. Ebben a pillanatban boldognak tűntek; egy kis időre Danny újra csak egy boldog apa lett, és szerető férj.

Őket nézte szomorúan Randi. Tudtam, hogy arra gondol: ő is szeretne anya lenni, családot akar, gyerekeket tőlem. Csakhogy én sosem akartam gyereket. Viszont Randit sem akarom szomorúnak látni - gondoltam. - Nagy dilemma...

Ashia és Ava már bementek a nappaliba Johnnyhoz. Hallottam, ahogy Ava boldogan sikítja: szia apa! És Johnny hangját is boldognak hallottam; imádja Avát, és ezt mindig ki is mondja.

Randi nem nézett a szemembe; sarkon fordult és otthagyott. Lesütöttem a szemem. Miért? - gondoltam. - Miért kell minden alkalommal megkapnom, hogy nem vagyok elég jó?

- Gyere Charlie - szólt ki Danny a nappaliból. Sóhajtottam, majd bementem hozzájuk.

- Szívem - mondta épp Johnny Avának. - Scarlettel játszatok fent az én szobámban...tudod, hogy hol vannak a játékok, ugye?

Ava bólintott, és kézen fogta Scarlettet. Amaz visítva ellenkezett; kis karjaival kalimpálva Danny felé mutogatott, és valami olyasfélét gügyögött: én apával maradok! Danny - aki a kanapén ült - felállt, és odasietett a kislányokhoz:

- Itt vagyok kicsim - simogatta meg Scarlett fejét. - Figyelj, most menj szépen játszani Avával....egy kicsit később majd szólok, és akkor visszajöhettek....

Danny nem bírt a lányával. Mondhatott neki akármit, az nem mozdult a szobából. Ekkor Randi is odament, és leguggolt hozzá:

- Scarlett - nézett a szemébe, és megsimogatta a fejét. - Apa szomorú lesz, ha nem fogadsz szót neki...és Ava is, mert nem játszol vele.

Danny felöltötte a "bizonybizony" arckifejezését, és bólogatott.

- És ha nem fogadsz szót, akkor az is lehet, hogy nem jöhetsz többet ide...és ezt nem szeretnéd, ugye?- kérdezte Randi kedvesen.

Scarlett megrázta a fejét.

- Gyere menjünk fel - egyenesedett ki Randi, és kezét nyújtotta Scarlettnek. Az megfogta, és Avával együtt kisétáltak a szobából. Hallottam, hogy Randi azt mondja: - Felmegyek veletek, de nekem is le kell majd jönnöm....

Pár perc múlva vissza is jött; leült a kanapéra Theresa és Danny mellé.

- Köszi - mosolygott rá Danny.
- Nincs mit - mondta Randi. Nem nézett senkire; ölébe ejtett kezeit bámulta. Ashia az egyik fotelben foglalt helyet, mellette állt Johnny; én a komódnak támaszkodva figyeltem rájuk. Ashia szólalt meg, kissé feszülten:

- Elmondanátok..hogy mi is történt pontosan?

Johnny vett egy mély levegőt, és mesélni kezdett. Elmondott mindet; csak azt az apró részletet hagyta ki, hogy ő fog a pénzzel a Caugh Streetre menni....

A lányok halálsápadtan néztek maguk elé.

- Rendőrséget...nem kellene értesíteni? - kérdezte Randi. Gorombán válaszolni akartam - tudtam, hogy ez lesz - de Danny nem hagyta. Jelentőségteljesen, "meg se szólalj" nézéssel pillantott rám, és finoman elmagyarázta Randinek, hogy a követelő levél szerint megölik őket, ha értesítjük a hatóságokat. Randi bólintott, és így szólt:

- Persze,erre nem is gondoltam...hülye vagyok...

Egy könnycsepp gördült le az arcán - gyanítottam, hogy nem a butasága miatt. Amit mondott, máshogy is lehetett értelmezni, más szituációban is mondta már....Akkor, amikor megmondtam neki, hogy miért nem szeretnék gyereket.

- Mi baj? - ölelte át aggódva a mellette ülő Theresa. Randi letörölte a könnyeit, és megpróbálta tartani magát:

- Semmi..ne haragudjatok. Folytassuk.

- Nincs mit folytatni - mondta Johnny. - Most már csak egy dolog van hátra...várunk. Kivárjuk a megadott időt, és átadjuk a pénzt.

Randi lassan bólintott. Feltápászkodott, és kilépett a szobából.

- Felmegyek a lányokhoz...

Egy ideig néma csend uralkodott a szobán. Végül Theresa szólalt meg:

- Nem vagytok éhesek? Főztem otthon, és elhoztam....

Danny bólintott.

- Menjünk enni...

Átmentünk a konyhába. Én is, bár egyátalán nem volt étvágyam a történtek, és Randi miatt.

- A lányok nem esznek? - kérdeztem. Theresa megrázta a fejét.

- Nem, nálunk ettek mindketten...

- És Randi?

- Ő is...nálunk evett.

Theresa közelebb hajolt hozzám, és olyan halkan mondta, hogy csak én halljam:

- Nincs jól...beszélned kéne vele.

- Oké - sóhajtottam. - Beszélni fogok vele.

 

 



8.fejezet

*Da Kurlzz*

Órák óta feküdtünk némán a sötétben. Mardosott az éhség, fájt mindenem; rendesen ellátták a bajunkat. Funny még mindig összegömbölyödve feküdt, Jay pedig a hideg falnak támasztotta a hátát. Én hanyatt fekve bámultam a sötétségbe. Arra sem volt erőm, hogy felálljak, és felkapcsoljam a budiban a villanyt. JDog hasa hangosan megkordult; tegnap este óta nem ettünk semmit. 

Talán egy fél óra múlva - nem nagyon érzékeltem az idő múlását - egyszer csak kivágódott a hatalmas ajtó. Az egyik feketeruhás emberke volt az. Letett valamit a földre, és gyorsan távozott. Felültem, és odakúsztam a csomaghoz.

- Mi az? - kérdezte Jay.
- Valami főzelék - jelentettem ki. Megszagoltam, majd enyhe undorral hajoltam el.

- Bab.

- Az jóó! Szeretem.

- De jó neked...én nem.

- Funny, gyere enni! - szólt JDog, miközben nagy üggyel-bajjal kibontotta a becsomagolt három tányér főzeléket.

- És kanál is van - szinte boldogan mondta. - És itt van egy nagyobb flakon...valami innivaló.

- Most igazából tudod mire vágyom? Pálinkára. Az legalább kiütne, és nem éreznék semmit...

- Mert mit érzel? - kérdezte, miközben nekilátott az egyik adag babnak.

- Öcsém...szar dolog bevallani, de...én félek - mondat végét már egészen halkan mondtam. JDog csámcsogva lenyelte a falatot, de nem vettt újat a szájába. Pár másodpercig egyikünk se szólalt meg.

- És fáj a hasam...annyiszor gyomorszájba vágtak.

- Engem is - mondta JDog, majd újra enni kezdett.

- Funny! Nem jössz kajálni?

Csend.

- Funny, hol vagy? - kérdeztem. Nem érkezett válasz. Feltápászkodtam - majd össze is estem a fájdalomtól. Belenyilalt a gyomromba, ahogy megpróbáltam kiegyenesedni. Összeroskadtam egy nyögés kíséretében.

- Kurlzz, jól vagy? - kérdezte Jay. - A...ha - nyögtem, majd négykézláb kúszva-mászva próbáltam eljutni arra a helyre, ahol emlékezetem szerint Funnyt hagyták. Tapogatózva haladtam előre; pár másodperc múlva Dylan hátára tettem a kezem. Amennyire ki tudtam venni a sötétben, még mindig összegömbölyödve feküdt.

- Funny, nem akarsz enni?

Nem válaszolt, és mozdulatlan maradt. Hirtelen nagyon megijedtem, és rázogatni kezdtem.
- Dylan! Dylan!
- Mi van vele? - kérdezte riadtan JDog.
- Nem mozdul...Segíts!
Jay nagy fújtatások (és valószínűleg fájdalmak) között odavonszolta magát hozzánk.
- Itt a víz - nyújtotta felém a flakont. - Önts rá egy kicsit...
A hátára fordítottam Funnyt, és egy nagyon kicsi vizet locsoltam az arcára, majd pofozgatni kezdtem. JDog közelebb hajolt hozzá, és fülét az orrához tartotta.
- Lélegzik - sóhajtott fel. Aztán hirtelen nagyon dühös lett; az arckifejezésén látszott, hogy valamit forgat a fejében...
- Ezt még megkeserülik a köcsögök! Ha egyszer kijutunk innen, én esküszöm hogy elkapom és kicsinálom őket!
- Nyugi Jay - próbáltam a lelkére beszélni. - Most meg kéne próbálnunk Funnyt feléleszteni....
 - Itatsd meg - nyomta a kezembe az üveget. Remegett; részben a dühtől, részben...
Erre gondolni se mertem. JDog, aki sose fél, sosem hátrál meg, és mindig megvédi a barátait, most tehetetlen. Ha ő átadja magát a félelemnek, nem fogunk tudni egymásra támaszkodni. Pedig egy ilyen helyzetben mindhármunk lélekjelenlétére szükség van...
Óvatosan kevés vizet csöpögtettem az alélt Dylan szájába.
- Szerintem eltört az orra - mondtam. JDog nem reagált; csöndben nézte, ahogy élesztgetem Funnyt.
Néhány idegtépő perc múlva fellélegzett.
- Hol vagyok? - kérdezte ködös tekintettel.
- Próbálj emlékezni - bíztattam. Elgondolkozott; nagyon megijesztett az, hogy a távolba révedt a tekintete. Mintha nem is látna engem - gondoltam.
- Sajnálom - mondta aztán. - Mit? kérdezte döbbenten Jay.
- Hogy nem tudtam mit tenni...nem tudtam segíteni. Furdal itt bent....
Egy pillanatra elhallgatott, majd sóhajtott.
- Arra emlékszem, hogy valami köcsögök szétvertek titeket...és én tehetetlen voltam. Mert nem bírtam megmozdulni.
- Semmi baj, pajtás - mondta bíztatólag JDog.
- Hogy vagy haver? - kérdeztem. Funny szóra nyitotta  a száját, de megkordult a hasa; ezzel épp elég kifejezte, hogy hogy van.
- Van bab főzelék - szóltam.
- Áhh, az is valami - mondta Funny. - Ide vele!
Egy káromkodás kíséretében ült fel; a felcsúszott pólója alatt láttam, hogy az egész törzsét kék-lila foltok borítják. JDog a kezébe nyomta az egyik tányért egy kanállal. Dylan mohón enni kezdett; fél perc múlva felpillantott, és kérdőn nézett ránk:
- Ti nem esztek?
- De...- szólt JDog, és magához emelte a tányérját. - Egyél te is - mondta nekem, és felém nyújtotta a harmadik tányért. Elvettem, és nem túl lelkesen kanalazni kezdtem a főzeléket.

*Danny*

 

 

Eltartott egy pát óráig, még kiadták nekünk a pénzt. Papírok aláírása, sorbanállás.... és rajongók. Azt hiszem, még soha nem mondtam ilyet...de sajnos voltak jó páran akik felismertek minket. Bankban utcán egyaránt. Autogrammot, fotókat akartak. Az kérték, hogy mosolyogjunk, elvárták, hogy vidámak legyünk. Kérdezősködtek, hogy miért voltunk bankban. Az első kettőt még mindannyian jól viseltük; amikor a harmadik lány jött oda ugyan azokkal a kérdésekkel, Charlie már kissé gorombán válaszolt neki.  Látszott rajta, hogy megbántódott; sírásra görbülő szájjal fordult sarkon, és otthagyott minket. Charlie makacsul nézett; menni akart minél előbb....

- Várjatok egy percet - mondtam, és a lány után siettem. Elkaptam a karját, és visszatartottam.

- Várj! Sajnálom, hogy Charlie bunkó volt..ő most..khm nincs túl jó passzban.

Könnyes szemmel nézett rám. Francba...!

- Tudod Danny, mindig is ő volt a kedvencem a bandából....ha ezzel nem bántalak meg - emelte rám a tekintetét. Felemeltem a kezem.

- Nem, egyátalán nem. Ez természetes...

- Már évek óta próbálok egy közös képet összehozni vele...a koncertek után sose sikerült, és most van az első alkalom, hogy így meglátlak titeket a városban...

- Ne sírj - mondtam. - A szép lányok nem sírnak - próbáltam jobb kedvre deríteni. Halványan elmosolyodott; viszont látszott rajta, hogy még mindig szomorú Charlie miatt.

 - Majd én beszélek vele - mondtam. - Meglesz az a kép.

Felcsillant a szeme.

- Tényleg..? Köszönöm!

Máris sokkal boldogabb volt. Átkaroltam, és visszavezettem a fiúkhoz. Tekintetem találkozott Charlie-éval; összehúzott szemmel jeleztem felé: ezt még bírd ki! Megforgatta a szemeit, majd viszonylag természetes mosolyra húzta a száját. Bocsánatot kért a lánytól, csinált vele közös képet, adott autogrammot. A lánnyal madarat lehetett volna fogatni, annyira boldog volt.

- Köszi srácok - mondta mosolyogva, majd eltűnt a tömegben.

- Nah, kibírtad? - néztem sokatmondóan Charlie-ra. Megint megforgatta a szemét.

- Inkább üljünk be minél előbb a kocsiba - mondta.



  Nemsokára hazaértünk; Theresáék még nem voltak ott. A pénzt betettük egy nagyobb táskába, és elzártuk a nappaliban lévő komódba.
- Ki fogja vinni a pénzt? - kérdezte Charlie.
- Hát...-nem tudtam mit válaszolni.
- Majd én - mondta Johnny. Nem nézett a szemünkbe; háttal állt, és a komódon lévő vázát csúsztatta egyik kezéből a másikba. Oda-vissza.
- Oké - mondta feszülten Charlie. Kiment a szobából;valószínűleg a konyha felé vette az irányt. Feltápászkodtam , hogy Charlie után induljak; mielőtt kiléptem a szobából, bíztatólag Johnny vállára tettem a kezem. Miután kimentem a nappaliból, a konyha felé vettem az irányt; aztán rájöttem, hogy nem is vagyok éhes, ezért inkább a szobámba mentem. Levágtam magam magam a gép elé, hogy valamivel elüssem az időt.
Vagy, inkább eltereljem a gondolataimat....



7. fejezet

*Deuce*

 

 

Elégedetten zártam be magam mögött a pince ajtaját. Végre megadhattam a köcsögöknek azt, amit érdemeltek! Én kiléptem, ők hazudtak. Ép eszű ember nem is gondolná, hogy ilyen szar zene gyártásában egyátalán részt vennék. Pff. Na, meg hogy kiraktak a bandából, amit én alapítottam.... Hülyék ezek. Ilyeneket terjesztettek, és meg is vertek... Igen, pontosan abból a NightClubból jöttem ki pont olyan részegen, mint ők most. Túlerőben voltak, épp úgy, mint mi most. Csakhogy én okosabb vagyok náluk.

Jólesően vigyorogtam; pár másodpercig magamban élveztem az örömöt, majd így szóltam a fiúkhoz:

- Mi szólnátok egy bulihoz? Ahogy ígértem!

Elégedetten vigyorogva bólogattak. James kitartotta a tenyerét, és lepacsizott az egyik sráccal.

- Menjünk átöltözni - mondtam. - Aztán jöhet a buli, pia, nők!

Visszasétáltunk a motelhez; a kocsiból kivettük a váltó ruháinkat (tegnap hajnalban ez kimaradt), majd a szobánkban átöltöztünk. James elemében volt; még a folyosón mindenkihez hozzávágott egy kotont. Truth a fejét csóválta, a többiek meg röhögtek. Bepattantunk a kocsiba; ezúttal James ült a volánnál.

- Most bulizás lesz közkívánatra - mondta Truth. - De figyeljetek: valakinek este nyolcra legkésőbb haza kell mennie...

- Miért?

- Mert kaját is kell adni a kis köcsögöknek - közöltem.
- De este nyolcra? Pff.

- Igazából napközben nincsenek is olyan jó bulik.. - töprengett Henry. A többiek elgondolkodva bólogattak. Jamesre sandítottam; ő csak megvonta a vállát.

- Akkor hova menjünk? - sóhajtottam. 
- Most menjünk sörözni - mondta Henry. - Aztán este megyünk bulizni.

A többiekre néztem.

- Megfelel így?

Bólogattak; parancsba adtam James-nek, hogy valami közeli söröző felé vegye az irányt. Néhány perc múlva leparkolt a kocsma előtt. Kívülről egy egyszerű, lepukkant fehér háznak tűnt, "Italbolt és kocsma" felirattal. A srácok már kezdtek megjegyzéseket tenni, de James magabiztosan így szólt:

- Nyugalom gyerekek! Belülről nem olyan, mint kívülről tűnik.

Magabiztosan belépett a... boltba? A kicsi helyiség annak tűnt első látásra. Jobb oldalon egy pult volt, mögötte egy az eladó; bal oldalon a polcokon különféle italok sorakoztak. A helyiség végén egy lépcsősort véltem felfedezni.

- Jó napot - köszöntünk.
- Segíthetek valamiben? - kérdezte az eladó.
- A kocsmába jöttünk - mondtam.
 - Értem - bólintott. - Ez esetben mindannyiójuknak fel kell vennie egy ilyen kar órát...

Elővett egy dobozt, ami tele volt mindenféle színű karóra szerűségekkel.

- A lenti pultosok a fogyasztásukat rögzítik a karórákra - mondta. - És távozás előtt majd leolvasom, és itt kell majd fizetni.

Mindannyian felvettünk egy-egy darabot, és a lépcső felé vettük az irányt.

Lent elég különös látvány fogadott: már az ajtó is szokatlan alakú volt; viszonylag alacsony, kör alakú ajtófélfával. Bent jóformán minden fából volt: közvetlenül az ajtó mellett jobbra egy pult volt, körülötte fa székekkel. Mögötte egy jópár hordó, mindre ráírva a tartalma. A pult fölött korsók lógtak; de volt elég pohár kikészítve ezeken kívül is. A faragott boltívekkel szegélyezett pincében - mert tulajdonképpen az volt- elszórtan helyezték el a kör alakú (fa) asztalokat. Az egyik sarokban kisebb színpadként üzelmelő emelvény állt, háromlábú székekkel.

- Rendeljünk valamit - mondtam, és odaléptem a pulthoz.

 

*

 

Négy körül hagytuk el a kocsmát. Mikor a fiúk elővették a pénztárcáikat, nagyvonalúan legyintettem:

- Hagyjátok csak! Meghívok mindenkit!

- Kösz, haver - csapott a vállamra Truth. Őszintén szólva nagyon jó hangulatban voltam. Kiadni az évek óta gyülemlő dühömet, majd lazítani egy kicsit; kimondhatatlanul jó érzés volt. Fizettem, és visszaültünk a kocsiba. Pár perc múlva kiszálltunk a motel előtt. Bementünk; én átöltöztem feketébe, és a zsebembe gyömöszköltem a kesztyűket és a maszkot. A moteltól a közeli kifőzdéhez sétáltam. És még költenem is kell rájuk - gondoltam. Három tányér babot kértem elvitelre, egy liter ásványvízzel. Hadd fulladjanak bele a saját fingjukba - gondoltam kárörvendően. Fizettem, majd a pincéhez sétáltam. Belegondoltam, hogy talán különös lehet a "Nagy Deuce" becsomagolt kajával és egy flakon vízzel a kezében, de végül ellegyintettem a gondolataimat; végül is a bandával lent próbálunk, a srácoknak viszek kaját....

- Szia - hallottam a hátam mögül egy kissé zavarodott női hangot. Megfordultam, és egy 17 körüli csajjal találtam szemben magam. Nézegette az arcomat, majd óvatosan megkérdezte:

- Deuce...?

- Igen - bólintottam vigyorogva.
- Óo.. - láthatólag zavarban volt. - Csinálhatok egy közös képet?
- Persze - mondtam barátságosan. - Csak ezeket lerakom...

Óvatosan lepakoltam a becsomagolt főzeléket a járdára.

- Hú, kinek viszel ennyi kaját?

- A srácokkal új helyen próbálunk - mondtam. - Nekik viszek kaját. Szünetet tartunk.

- Éértem - pislogott. Mellé álltam, és átkaroltam a derekát. Elővette a telóját, és selfie-ket készített.

- Köszi - mosolygott.
- Nincs mit - mosolyogtam vissza. Felvettem a kaját a földről és felé fordulva biccentettem:

- Akkor szia.

Megfordultam, és mentem volna tovább de megszólalt:

- Esetleg..megnézhetem a próbátokat?

Mosolyt erőltettem az arcomra, újra felé fordultam:

- Bocsi de erre nincs lehetőség. A fiúk amúgy sem szeretik a közönséget a próbák közben...

- Ooo, oké. Akkor szia - pislogott.
- Helló - köszöntem el véglegesen.
- És köszi a képeket - szólt utánam. Visszafordultam, csak biccentettem, és haladtam tovább. A pincéhez érve belebújtam a kesztyűkbe, majd nagy üggyel-bajjal kinyitottam az első ajtót. Lepakoltam, becsuktam magam mögött az ajtót, és villanyt oltottam. Kirángattam a zsebemből a maszkot, és felhúztam. Lekapcsoltam a lámpát. A kilincsért nyúltam; gyorsan beléptem, három lépést tettem előre, leraktam a kaját és a vizet, majd megfordultam és kisétáltam a szobából.

6. fejezet

*Johnny*

Már vagy ötvenszer felhívtuk őket. Semmi. Telefonok kikapcsolva. Fogalmunk sem volt, hogy mit tehetnénk; mindannyian meg voltunk rémülve.

- Mit tudunk csinálni? - kérdezte Danny halkan. Sóhajtottam, és ingázni kezdtem a fejemmel. Charlie az ölében tartott kezeit bámulta; egy ideig egyikünk sem szólalt meg, végül ő válaszolt Danny kérdésére:

- Menjünk a bankba.

Csendben feltápászkodtunk, és bement mindenki a saját szobájába átöltözni. Gyorsan felkaptam valami "elegánsabb" ruhát - a tegnapi bulizós szerelésem nem lett volna elég normális. A konyhába mentem, hogy bekapjak valamit. Charlie és Danny már ott volt; gyors tempóban reggeliztek. 

- Sietnünk kell - szólt Danny. - Ennyi pénzt nem biztos, hogy ki fognak adni egyszerre....

- Akkor hárman külön veszünk ki pénzt, és így nem lesz gond - mondtam.

- Hárman egymás után, ugyan arról a számláról..? - vonta fel a szemöldökét Charlie. - Az úgy sem működne...

- Nem egy számláról - vágtam közbe. - Én és Danny  a sajátunkról kiveszünk mondjuk negyed-negyed millát, te pedig felet a közös számláról.

Charlie és Danny bólintottak. A gyors kaja után a garázs felé vettük az irányt. Épp beültünk a kocsiba, mikor megszólalt a telefonom.

- Francba- sziszegtem. - Ashia az. Mit mondjak neki?

Charlie és Danny  vett egy mély levegőt, majd egyszerre mondták:

- Kamuzz.

-  Mondd el neki. 

- Oké - bólintottam Danny felé. Amúgy sem szeretek a párom előtt titkolózni... A fülemhez emeltem as telefonomat.

- Szia szívem - próbáltam vidámnak tűnni.
- Szia Johnny - Ashia hangja ténylegesen vidám volt. Hallottam, hogy a konyhában főz, süt; az ebédre készült....

- Ebédre haza érsz? Ava már nagyon szeretne látni. És én is - tette hozzá. Vettem egy mély levegőt, és így szóltam:

- Ashia, mondanom kell valamit, de ígérd meg, hogy meghallgatsz...

- Nem jössz haza.

Döbbenet és csalódottság hallatszott a hangjából.

- Szívem, még nem is tudod, hogy mi történt!

Hallottam, hogy szaggatottan veszi a levegőt. Sírt. 

- Nem, tényleg nem tudom! Én csak azt tudom, hogy előző héten sem jöttél haza!

Elcsuklott a hangja. Kezembe temettem az arcom; igaza volt. De hogy mehetnék haza, mikor a fiúk....

- Ashia - mondtam halkan - Funnyt, JDogot és Da Kurlzzt elrabolták.

Annyira megdöbbent, hogy abbahagyta a sírást.

- M..mi? - nyögte hitetlenkedve.

- Jól hallottad - sóhajtottam gondterhelten. - Most megyünk a bankba....

Charlie gázt adott.

- Bank.ba?

- Egy milló dollárt követelnek értük.

- Jézusom - hallottam lerogyni egy székre. - Ne haragudj Johnny, nem tudtam... - újra sírni kezdett.
- Semmi gond, Ashia - próbáltam megnyugtatni. - Délután el tudtok jönni Avával? Addigra talán végzünk a bankban...

- Igen, persze - szipogott.  Danny megbökte a vállamat és tátogta, hogy szóljon Theresának is.

- Szólj Theresának és Randinek is! Dannyék szeretnék már látni őket.

- Oké. Nemsokára találkozunk. Szeretlek.

- Én is téged.

 Ashia megszakította a vonalat; lassan, darabos mozgással ejtettem ölembe a kezemet és a mobilt. 

- Ezt most miért kellett?! - támadt nekem hirtelen Charlie.

- Mit? - kérdeztem döbbenten.
- Elhívni Randit - mondta dühösen. 

- Gondoltam látni szeretnéd. Nem úgy volt, hogy minden rendben van közöttetek?

- Igen, megvagyunk. De ismerem Randit; szólni akar majd a rendőrségnek, meg intézkedni fog, és...- Charlie idegesen elharapta a mondatot. - Most nem szeretném, hogy itt legyen. És szerintem Theresáéknak se kellene jönnie.

- Ezt most miért mondod? - kérdezte Danny hitetlenkedve. - Nem titkolózhatunk a feleségeink előtt!

- Tudom! De ez nem tartozik rájuk! A mi problémánk, jobb lenne, ha nem ártanák bele magukat!

Szinte tövig nyomta a gázpedált. Hirtelen félrerántotta a kormányt - majdnem összeütköztünk egy kamionnal. Dudálás hallatszott mindenfelől; Charlie hangosan káromkodva gesztikulált az autósoknak. Danny - mivel nem csatolta be az övét - a hátsó ülésen oldalra vágódott, és nekiesett az ablaknak.

- Hééé, óvatosabban! - kiáltott oda Charlie-nak. - Még a végén valaki Stella sorsára jut...

- Abból sose származik jó, ha Charlie vezet - röhögtem. A "sofőr" morcos képét látva azonban elkomolyodtam.

- Bocs.

Charlie csak fújt egyet, és  elfordította a fejét. Néhány percig néma csendben utaztunk, majd Charlie megszólalt:

- Sajnálom.

- Amit mondtál, vagy Stellát? - kérdezte Danny.

- Mind kettőt. Sok rajongó mondja, hogy "milyen OP, hogy Charlie elgázolta a kutyáját", de én sajnálom Stellát....kurvára. Szegénynek miattam kellett meghalnia....

- Jajjj ne legyél ettől depi - mondta Danny. Chalie sóhajtott, és intett, hogy mindegy.

- Hagyjuk. De bocs, hogy így kifakadtam.... de akkor is! -megkérdezhetnél legalább, ha már az én csajomról van szó! -nézett rám szemrehányóan.

- Oké, bocs - szóltam. Bólintott. Az út további része viszonylag csendben telt. Nemsokára oda értünk a bankhoz. Leparkoltunk, és beléptünk az épületbe.

*Funny*

A fal mellet ültünk Jay-jel, Da Kurlzz pedig járkált. Egy ideje nem beszéltünk; vártuk, hogy valami történjen. Egyszer csak kivágódott az ajtó, és hét feketébe öltözött, símaszkos alak jött be rajta. Egyikük fejlámpát viselt; egy másik lekapcsolta a wc-ben a világítást, így az lett az egyetlen fényforrás. Amint beléptek, Kurlzz-t lelökték a földre, és ketten lefogták. Ketten határozottan elém léptek, két oldalról közrefogtak, és felrángattak, majd nekilöktek a falnak.
- Hééé, mi a szar... - nem tudtam befejezni, mert a fejlámpás ember nagy hévvel beállt velem szembe, és azzal a lendülettel gyomorszájba vágott.Összerándultam, és olyan hangot adtam ki, mintha hányni készülnék. Még egyszer behúzott a gyomromba, mire szinte csillagokat láttam a fájdalomtól, és ösztönösen még jobban védtem a hasamat. Lehajtottam a fejem, és próbáltam minél kisebbre összezsugorodni. Nem értettem, mi történik. Kik ezek?? A fájdalomtól csak nyögni voltam képes. Hatalmas pofont kaptam, mire hátracsuklott a fejem. Újra belevert a gyomorszájamba, utána rugdosni kezdett. Egy idő után már nem fogtam fel semmit, csak a fájdalmat és a két haverom kiáltásait:
- Mi a faszt csinálnak??!
- Engedjék el! Funny!!
JDog próbált kiszabadulni az őt szorító karok fogságából, és üvöltve, rugdosódva próbálta őket lerázni magáról.
- Engedjetek el!! Mi a szart akartok?! Ki a faszom vagytok...?
Ő is kapott egy hatalmas pofont, mire ledermedt. Körülbelül 5 másodpercre. Majd hatalmas üvöltés kíséretében tökön rúgta azt, aki megütötte. A fickó felkiálott a fájdalomtól. Összecsuklott, és lerogyott a földre. Erre egy másik szabályosan elkezdte verni Jay-t. A fejlámpás emberke abbahagyta az ütlegelésemet, és Da Kurlzz-hoz lépett, aki egyértelműen meg volt rémülve.
- Héé, mi a szart akarsz?! Mi a...?
Ő is kapott egyet a gyomrába És pofonvágták. Felváltva.
Iszonyatos bűntudatot éreztem. A két haveromat itt, a szemem előtt verik laposra, én pedig képtelen vagyok mozogni. Kiáltani próbáltam: "hagyjátok őket!", de csak értelmetlen hörgést hallattam. Két ember még mindig fogott - bár esélyem se lett volna szembeszállni akármelyikükkel. Pár perc múlva a fejlámpás emberke intett, hogy elengedhetnek minket. Kiengedtek a szorításból, és durván a földre löktek. Összegömbölyödtem - a gyomromhoz húztam lábaimat. JDogot és DK-t is elengedték; mindannyian a hatalmas ajtóhoz mentek, és kimasíroztak rajta. Az ajtó becsapódott, mi pedig ott maradtunk a sötétben. Maradék erőmet összeszedtem, és Kurlzz-hoz vonszoltam magam. Ernyedten feküdt a földön; fel volt repedve a szája. Jay pár méterrel odébb feküdt, hasonlóan rossz állapotban. Percekig csendben feküdtünk, majd JDog szólalt meg:
- Mi a baszott szar volt ez?
Kérdésére nem kapott választ. Innentől kezdve nem szólalt meg egyikünk sem.