Hollywood Undead fantiction

8.fejezet

*Da Kurlzz*

Órák óta feküdtünk némán a sötétben. Mardosott az éhség, fájt mindenem; rendesen ellátták a bajunkat. Funny még mindig összegömbölyödve feküdt, Jay pedig a hideg falnak támasztotta a hátát. Én hanyatt fekve bámultam a sötétségbe. Arra sem volt erőm, hogy felálljak, és felkapcsoljam a budiban a villanyt. JDog hasa hangosan megkordult; tegnap este óta nem ettünk semmit. 

Talán egy fél óra múlva - nem nagyon érzékeltem az idő múlását - egyszer csak kivágódott a hatalmas ajtó. Az egyik feketeruhás emberke volt az. Letett valamit a földre, és gyorsan távozott. Felültem, és odakúsztam a csomaghoz.

- Mi az? - kérdezte Jay.
- Valami főzelék - jelentettem ki. Megszagoltam, majd enyhe undorral hajoltam el.

- Bab.

- Az jóó! Szeretem.

- De jó neked...én nem.

- Funny, gyere enni! - szólt JDog, miközben nagy üggyel-bajjal kibontotta a becsomagolt három tányér főzeléket.

- És kanál is van - szinte boldogan mondta. - És itt van egy nagyobb flakon...valami innivaló.

- Most igazából tudod mire vágyom? Pálinkára. Az legalább kiütne, és nem éreznék semmit...

- Mert mit érzel? - kérdezte, miközben nekilátott az egyik adag babnak.

- Öcsém...szar dolog bevallani, de...én félek - mondat végét már egészen halkan mondtam. JDog csámcsogva lenyelte a falatot, de nem vettt újat a szájába. Pár másodpercig egyikünk se szólalt meg.

- És fáj a hasam...annyiszor gyomorszájba vágtak.

- Engem is - mondta JDog, majd újra enni kezdett.

- Funny! Nem jössz kajálni?

Csend.

- Funny, hol vagy? - kérdeztem. Nem érkezett válasz. Feltápászkodtam - majd össze is estem a fájdalomtól. Belenyilalt a gyomromba, ahogy megpróbáltam kiegyenesedni. Összeroskadtam egy nyögés kíséretében.

- Kurlzz, jól vagy? - kérdezte Jay. - A...ha - nyögtem, majd négykézláb kúszva-mászva próbáltam eljutni arra a helyre, ahol emlékezetem szerint Funnyt hagyták. Tapogatózva haladtam előre; pár másodperc múlva Dylan hátára tettem a kezem. Amennyire ki tudtam venni a sötétben, még mindig összegömbölyödve feküdt.

- Funny, nem akarsz enni?

Nem válaszolt, és mozdulatlan maradt. Hirtelen nagyon megijedtem, és rázogatni kezdtem.
- Dylan! Dylan!
- Mi van vele? - kérdezte riadtan JDog.
- Nem mozdul...Segíts!
Jay nagy fújtatások (és valószínűleg fájdalmak) között odavonszolta magát hozzánk.
- Itt a víz - nyújtotta felém a flakont. - Önts rá egy kicsit...
A hátára fordítottam Funnyt, és egy nagyon kicsi vizet locsoltam az arcára, majd pofozgatni kezdtem. JDog közelebb hajolt hozzá, és fülét az orrához tartotta.
- Lélegzik - sóhajtott fel. Aztán hirtelen nagyon dühös lett; az arckifejezésén látszott, hogy valamit forgat a fejében...
- Ezt még megkeserülik a köcsögök! Ha egyszer kijutunk innen, én esküszöm hogy elkapom és kicsinálom őket!
- Nyugi Jay - próbáltam a lelkére beszélni. - Most meg kéne próbálnunk Funnyt feléleszteni....
 - Itatsd meg - nyomta a kezembe az üveget. Remegett; részben a dühtől, részben...
Erre gondolni se mertem. JDog, aki sose fél, sosem hátrál meg, és mindig megvédi a barátait, most tehetetlen. Ha ő átadja magát a félelemnek, nem fogunk tudni egymásra támaszkodni. Pedig egy ilyen helyzetben mindhármunk lélekjelenlétére szükség van...
Óvatosan kevés vizet csöpögtettem az alélt Dylan szájába.
- Szerintem eltört az orra - mondtam. JDog nem reagált; csöndben nézte, ahogy élesztgetem Funnyt.
Néhány idegtépő perc múlva fellélegzett.
- Hol vagyok? - kérdezte ködös tekintettel.
- Próbálj emlékezni - bíztattam. Elgondolkozott; nagyon megijesztett az, hogy a távolba révedt a tekintete. Mintha nem is látna engem - gondoltam.
- Sajnálom - mondta aztán. - Mit? kérdezte döbbenten Jay.
- Hogy nem tudtam mit tenni...nem tudtam segíteni. Furdal itt bent....
Egy pillanatra elhallgatott, majd sóhajtott.
- Arra emlékszem, hogy valami köcsögök szétvertek titeket...és én tehetetlen voltam. Mert nem bírtam megmozdulni.
- Semmi baj, pajtás - mondta bíztatólag JDog.
- Hogy vagy haver? - kérdeztem. Funny szóra nyitotta  a száját, de megkordult a hasa; ezzel épp elég kifejezte, hogy hogy van.
- Van bab főzelék - szóltam.
- Áhh, az is valami - mondta Funny. - Ide vele!
Egy káromkodás kíséretében ült fel; a felcsúszott pólója alatt láttam, hogy az egész törzsét kék-lila foltok borítják. JDog a kezébe nyomta az egyik tányért egy kanállal. Dylan mohón enni kezdett; fél perc múlva felpillantott, és kérdőn nézett ránk:
- Ti nem esztek?
- De...- szólt JDog, és magához emelte a tányérját. - Egyél te is - mondta nekem, és felém nyújtotta a harmadik tányért. Elvettem, és nem túl lelkesen kanalazni kezdtem a főzeléket.

*Danny*

 

 

Eltartott egy pát óráig, még kiadták nekünk a pénzt. Papírok aláírása, sorbanállás.... és rajongók. Azt hiszem, még soha nem mondtam ilyet...de sajnos voltak jó páran akik felismertek minket. Bankban utcán egyaránt. Autogrammot, fotókat akartak. Az kérték, hogy mosolyogjunk, elvárták, hogy vidámak legyünk. Kérdezősködtek, hogy miért voltunk bankban. Az első kettőt még mindannyian jól viseltük; amikor a harmadik lány jött oda ugyan azokkal a kérdésekkel, Charlie már kissé gorombán válaszolt neki.  Látszott rajta, hogy megbántódott; sírásra görbülő szájjal fordult sarkon, és otthagyott minket. Charlie makacsul nézett; menni akart minél előbb....

- Várjatok egy percet - mondtam, és a lány után siettem. Elkaptam a karját, és visszatartottam.

- Várj! Sajnálom, hogy Charlie bunkó volt..ő most..khm nincs túl jó passzban.

Könnyes szemmel nézett rám. Francba...!

- Tudod Danny, mindig is ő volt a kedvencem a bandából....ha ezzel nem bántalak meg - emelte rám a tekintetét. Felemeltem a kezem.

- Nem, egyátalán nem. Ez természetes...

- Már évek óta próbálok egy közös képet összehozni vele...a koncertek után sose sikerült, és most van az első alkalom, hogy így meglátlak titeket a városban...

- Ne sírj - mondtam. - A szép lányok nem sírnak - próbáltam jobb kedvre deríteni. Halványan elmosolyodott; viszont látszott rajta, hogy még mindig szomorú Charlie miatt.

 - Majd én beszélek vele - mondtam. - Meglesz az a kép.

Felcsillant a szeme.

- Tényleg..? Köszönöm!

Máris sokkal boldogabb volt. Átkaroltam, és visszavezettem a fiúkhoz. Tekintetem találkozott Charlie-éval; összehúzott szemmel jeleztem felé: ezt még bírd ki! Megforgatta a szemeit, majd viszonylag természetes mosolyra húzta a száját. Bocsánatot kért a lánytól, csinált vele közös képet, adott autogrammot. A lánnyal madarat lehetett volna fogatni, annyira boldog volt.

- Köszi srácok - mondta mosolyogva, majd eltűnt a tömegben.

- Nah, kibírtad? - néztem sokatmondóan Charlie-ra. Megint megforgatta a szemét.

- Inkább üljünk be minél előbb a kocsiba - mondta.



  Nemsokára hazaértünk; Theresáék még nem voltak ott. A pénzt betettük egy nagyobb táskába, és elzártuk a nappaliban lévő komódba.
- Ki fogja vinni a pénzt? - kérdezte Charlie.
- Hát...-nem tudtam mit válaszolni.
- Majd én - mondta Johnny. Nem nézett a szemünkbe; háttal állt, és a komódon lévő vázát csúsztatta egyik kezéből a másikba. Oda-vissza.
- Oké - mondta feszülten Charlie. Kiment a szobából;valószínűleg a konyha felé vette az irányt. Feltápászkodtam , hogy Charlie után induljak; mielőtt kiléptem a szobából, bíztatólag Johnny vállára tettem a kezem. Miután kimentem a nappaliból, a konyha felé vettem az irányt; aztán rájöttem, hogy nem is vagyok éhes, ezért inkább a szobámba mentem. Levágtam magam magam a gép elé, hogy valamivel elüssem az időt.
Vagy, inkább eltereljem a gondolataimat....